Hírek

Állófogadás a színház előtt

2022. július 9.   SZKKK  

A Székesfehérvári Királyi Napokra hangoló szombati programon Géza fejedelem, Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre várta népét a belvárosban: szó szerint, mert sajnos a szél miatt az óriásbábok nem tudtak végigvonulni a Fő utcán. A hat órakor kezdődő koncertek sorát a Duo RedWhite nyitotta a Zenepavilonban.

„Gyere, csinálok rólad egy fényképet!” – ez a mondat elég sokszor elhangzott szombaton délután a Vörösmarty Színház előtt. A népszerű, rég látott óriásbábok ismét sikert arattak – még akkor is, ha most a szokott méltóságteljes felvonulás elmaradt. Öt óra előtt szépen felsorakozott ugyan Géza fejedelem, Szent István király és felesége, Boldog Gizella, és fiuk, Szent Imre herceg, ám a szervezők az erős széllökések miatt kénytelenek voltak úgy dönteni, hogy a királyi felségek – a saját és a résztvevők biztonsága érdekében – most csak a Vörösmarty Színház előtt állva fogadják népüket („Nehogy szélütést kapjanak” – mondta a közönségnek a kikiáltó, Szabó Miklós Bence).

A kíséretük, azaz a Fejér Baranta Hagyományőrző Sportegyesület tagjai, a Sub Rosa régizenészei és persze a kikiáltó becsülettel végigjárták a Fő utcát az Országalmáig meg vissza, így aztán a belvárosi sokaság is megtudhatta, hogy az óriásbábokat hol lehet majd megnézni és megismerni. A színház előtti közönség azzal hódolt az óriások előtt, hogy a kikiáltó vezényletével egyenként megtapsolta föléjük magasodó alakokat, hogy aztán meghallgassa a róluk szóló rövid ismertetőt. Az óriásbábok mellett ezen a szombaton is ott állt az egyik „mini” uralkodó: Aragóniai Beatrix tette tiszteletét a programon.

A Fejér Baranta tagjait a Hotel Magyar Király előtt láthatták a nézők. A 2005-ben alakult egyesület célja, hogy kutassa, gyakorolja, bemutassa és oktassa a magyar nép évszázadokon át ismert és alkalmazott fegyveres és puszta kezes küzdelmi formáit. A botokkal vívott párbajok, a karikás ostorral végzett látványos gyakorlatok most is kivívták a nézők elismerését.

A program zárásaként a Zichy ligetben a Duo RedWhite csellóduó koncertjét hallhatták a zenekedvelők a Zenepavilonban. A két fiatal és csinos csellista, Hérics Csenge és Mády-Szabó Eszter filmzenei részletekkel szórakoztatták a hallgatóságot a nyárestén.

A jövő szombaton ismét 17 órakor kezdődik a program, Szent László király és felesége, Rheinfeldi Adelhaid, lányuk, Szent Piroska, valamint I. Géza király „fogadja” majd az alattvalókat a belvárosban.

Fotó: Lőrincz Miklós

 


 

,