Hírek, Önkéntesek

Köszönet a közreműködőknek

2022. augusztus 29.   SZKKK  

Évről évre a Malom utcai Táncházban gyűlik össze a Székesfehérvári Királyi Napok közreműködőinek apraja-nagyja a rendezvénysorozat végeztével. A már évek óta hagyományos, nyárzáró „köszönöm partit” hétfőn délután rendezték meg, és ez idén is alkalmat adott arra, hogy a szervezők mellett az önkéntesek és minden más résztvevő munkáját is elismerjék.

A Táncház udvarán gyülekezett hétfő délután a Székesfehérvári Királyi Napokat lezáró, hagyományos „köszönöm parti” közönsége. Nyugdíjas és középiskolás önkéntesek, valamint az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoport és a művészeti iskola önkéntesei kaptak meghívást a délutánra, ahol a város legnagyobb, legjelentősebb rendezvényének sikeréért dolgozóknak mondtak köszönetet.

„Szép hagyomány már Székesfehérvár rendezvénypalettáján a Királyi Napok rendezvénysorozata, de legalább ennyire szép hagyomány, hogy az utána következő napokban arra is alkalmat kerítünk, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik önkéntesként, saját erejüket, idejüket nem kímélve segítenek annak lebonyolításában” – kezdte köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere kiemelte, ezeket a rendezvényeket a közösségi erő hajtja előre. A városvezető örömét fejezte ki, hogy idén végre újra a megszokott keretek között valósulhatott meg a tíznapos eseménysorozat: bár a folkfesztivál még nem tudott nemzetközi lenni, azért a legjobb hazai néptáncegyütteseket sikerült elhozni Fehérvárra.  

A rendezvényt szervező Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ igazgatója, Juhász Zsófia kiemelte, milyen sokan dolgoztak a sikerért: az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola diákjai, az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportjának táncosai, a fehérvári nyugdíjasklubok tagjai, az SZKKK munkatársai, a sok-sok fehérvári vagy Fehérváron tanuló középiskolás – felsorolni is nehéz, mennyi közreműködő tette hozzá a maga részét, hogy a vendégek jól érezzék magukat a programsorozat idején.

Majoros Andor, a Királyi Napok Folkfesztivál fesztiváligazgatója elmondta: az esemény 27 önkéntese főként az ARAMI fiataljaiból és a Senior csoportból került ki, de vannak köztük évek óta visszajáró segítők is. A gálaműsorokban való szereplések mellett a Táncház rendbetétele, az udvar berendezése, székek, sörasztalok, sörpadok tisztítása, karszalagok előkészítése, jegyárusítás volt a feladatuk. Az ARTE külön köszönetet mondott az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola azon fiataljainak, akik a tánc mellett önkéntesként is segítettek.

A Székesfehérvári Királyi Napok 111 önkéntese dolgozott az információs házban, részt vett a vendégek tájékoztatásában, szórólaposztásban, a gyermekeknek készült kiadványok kiosztásában, a lelátó körüli teendőkben, a Koronázási Ünnepi Játékok lovagi tornájának működtetésében, az élő sakk bemutatóján a vendégek irányításában, a megnyitón közreműködőként is szerepeltek, valamint segítettek a Fehérvári királyok menetében, ahol az önkéntesek mellett a Székesfehérvári Diáktanács néhány tagja is jelen volt.

A több mint száz önkéntes közül a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ munkatársai a legaktívabbnak járó címet idén Kelemen Boglárkának ítélték oda, valamint külön kiemelték Zsille Hajnalka Éva, Bakos Botond, Kövics Luca Sára és Ster Petra munkáját.

A felnőtt korosztályból külön köszönetet mondtak Kerkay Zitának, aki önkéntes fotósként segítette a fesztiválról tudósítók munkáját. A szépkorúak közül a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület tagjai vettek részt legaktívabban a rendezvényen, 22 fővel. Ugyancsak oklevéllel ismerték el az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola önkénteseinek munkáját, akik különösen sokat tettek a folkfesztivál sikeres megvalósításáért.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Valamennyi önkéntesnek köszönjük a munkáját, számítunk rájuk a jövőben is!

 


 

, ,