Hírek

Közel hétszáz gyerek hangja szól a Kisangyalok karában

2022. október 27.   SZKKK  

Tizenhárom iskola 675 diákja énekel idén a Kisangyalok karában: a tavalyi, csak online hallott koncert után idén november 27-én, vasárnap újra élőben élvezheti a közönség a legszebb karácsonyi dalokat a város énekelni szerető kisdiákjainak alkalmi kórusának előadásában. Szerdán az iskolai kórusok vezetői a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban találkoztak a szervezőkkel, hogy egyeztessék a programot, a próbafolyamatot.

Az adventi gyerekkórus ötlete a Fricsay-díjas Hartyáni Mária énektanártól származik: a városban jól ismert, ma már nyugdíjas zenepedagógus kezdeményezése támogatásra talált, így születhetett meg a ma már hagyományos adventi program. Mindenki Marika nénije szerda délután is jelen volt, hogy a programra jelentkezett iskolai kórusok vezetőivel és a szervezőkkel együtt egyeztessen a dalokról, a felkészülésről, a közös próba időpontjáról. Köszöntőjében felidézte a Kisangyalok karának kezdeti éveit: mint mondta, az első évben, 2015-ben még kevesen hitték el, hogy ez az ötlet működőképes lehet, mára azonban már hagyománnyá vált, és a kórusban éneklő diákok ugyanúgy várják az eseményt, mint a város közönsége.

Két éve sajnos a járványhelyzet miatt nem élvezhettük a csengő gyerekhangokat a Városház téren, és tavaly is csak az online térben énekelhettek a jelentkezők, idén viszont újra összeáll az alkalmi kórus – ebben az évben is a Kisangyalok Kara nyitja a Fehérvári Advent programjainak sorát.

 

A műsor idén némileg megújul: a kottákat már megkapták az iskolák, a dalok között vannak ismertebbek, amelyeket akár a közönség is együtt énekelhet a kisangyalokkal, és vannak, amelyek talán most lesznek az adventi, karácsonyi készülődést kísérő új kedvencek. Az ismertebbek közül hallhatjuk majd például a Pásztorok, pásztorok, A kis Jézus megszületett, a Pásztorok, keljünk fel és a Soha nem volt még című dalokat, de elhangzik az Idvezlégy, kis Jézuska, a Szíves gazda, házadra vagy a Jöjjetek, ó hívek című dal is. A kórusok az iskolában készülnek, majd a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartanak közös próbát az adventi fellépés előtt.

A felhívást közvetítő levél elküldése után néhány nappal már sokan jelezték, szeretnének részt venni a kórusban. A jelentkezés tegnap zárult le, az összesítés alapján kiderült: 13 iskola 675 diákja készül a fellépésre. Advent első vasárnapján a gyertyagyújtás előtt a Felsővárosi Általános Iskola, a Hétvezér Általános Iskola, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI, a Kossuth Lajos Általános Iskola, a Munkácsy Mihály Általános Iskola, a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, a Széna Téri Általános Iskola, a Táncsics Mihály Általános Iskola, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, a Tóvárosi Általános Iskola, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola, valamint a Zentai Úti Általános Iskola gyerekeinek hangját hallhatja majd a közönség a belvárosban, a karnagy Polgár Zoltánné, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI tanára lesz.


 

, ,