A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületét is átjárta október 31-én a halloween szelleme – pontosabban szellemei, hiszen a hazánkban is egyre népszerűbb angolszász ünnep jellegzetes figurái megjelentek az aulában, a kézműves foglalkozásokon, a résztvevők ruházatán, sőt, az épület falain is.
A kisebbeknek rendezett Rémisztően jó PARTyval kezdődött a halloween a Csónakázó-tó mellett. Már a nyitás perceiben telt ház volt a Fürdő soron, sőt, az érdeklődés később is egyre csak nőtt, hosszú sorok kígyóztak a termekben és az épület előtt is. A közönség minden helyet kihasznált az alkotáshoz: a játékos, kreatív kézműves foglalkozásokon papírból denevérek, befőttesüvegekből szellemek, textilből boszik, madárijesztők, fonalból pókhálók készültek – igazán félelmetes és kifejezetten barátságos kivitelezésben is.
A mindig közönségkedvenc programelem, az arcfestés, most is nagy sikert aratott: apró szellemek, vidám csontvázak, kedves boszorkányok ijesztgették a vendégeket, miközben az alkalomhoz kapcsolódó kvízjáték kérdéseire is válaszolhattak a halloweenkor elmaradhatatlan aprócukorkás jutalomért.
Este hattól a nagyobbakat várta a tóparti Halloween party. A jelmezben érkezőket ínycsiklandó vérgofrival jutalmazták. A zenét Lenny Lenoks, azaz Kiss Lénárd szolgáltatta: indie, funk, disco, hiphop, nupop, techno, house – a székesfehérvári dj mindegyik stílusban játszott az elmúlt évtizedben, szóval igazi eklektikus vibe-ra készülhetett, aki eljött az esti tóparti buliba.
A látványról a Méhkas Dia Project gondoskodott, így a ház falán a fényfestés is alkalmazkodott a szellemes, boszorkányos este hangulatához. A fényfestés ezúttal interaktív is volt: a gyerekek egyrészt nagy élvezettel mozgatták a festésben árnyjátékként megjelenő figurákat, másrészt a falon is vidáman kapkodtak a mozgó figurák után. A programot a KAMU slam poetry csapat fellépése tette teljessé.