Hírek

Egy tál lencse, ami szerencsét hoz

2023. január 1.   ÖKK  

Szerencsehozó lencsével indította el az újévet, immár tizedik alkalommal Székesfehérvár. Január elsején kora délután sokan ültek le az Alba Plaza előtt felállított asztalokhoz: családok, baráti társaságok, a városban szilveszterező turisták közös asztaltársaság mellett fogyasztották el azt az 1500 adag lencsefőzeléket és mellé egy pohár teát, amellyel Székesfehérvár Önkormányzata, a Magyar Honvédség Parancsnoksága, a Honvédelmi Minisztérium, valamint az Alba Plaza vendégelte meg őket és kívánt szerencsés új évet mindenkinek.

Tavaszt idéző, napsütéses időben egy tál lencsefőzelék mellett köszöntötték a fehérváriak 2023-at. Az év első napján fogyasztott aprószemes étkek a néphagyomány szerint gondoskodnak arról, hogy bőséges, gazdag legyen az újév. A Szerencsehozó Lencse 2013-ban, a Szent István Emlékév keretében indult el, és csak bízni tudtunk abban, hogy hagyományt teremtük vele. Ma pedig már a tizedik alkalommal indíthatjuk így az újévet, kezdte köszöntőjét Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András köszönetet mondott a szervezésben résztvevőknek, a katonáknak és önkénteseknek, és békés, boldog újesztendőt kívánt mindenkinek. A katonai gulyáságyúkban és a Rostási Hagyományos Konyha Kft. fazekaiban készült ízletes főzeléket Rácz István őrnagy, tábori lelkész áldotta meg.

Amíg az ételeket osztották a város vezetői és a képviselőtestület tagjai, a várakozókkal való beszélgetésből kiderült, sok családnak vált hagyománnyá az elmúlt évek alatt, hogy ezzel a közösségi programmal indítják az újévet.  Volt olyan háziasszony, aki a szilveszteri mulatságra érkező baráti társaságot „lepte meg” azzal: bőséges szerencse vár rájuk, hiszen az étek idén gulyáságyúban készül. Ma ők is ott ültek a Palotai kapu téren, s nevetve mesélték a történetet. Érkeztek turisták is, akik a téli szünetet városunkban töltve találkoztak az eseménnyel és kapcsolódtak be, nem bízták a véletlenre az évkezdést. Természetesen, akik egyedül érkeztek, azok sem maradtak beszélgetőtárs és újévi jókívánságok nélkül ma.

Szöveg: Csordás Csilla (ÖKK), fotó: Simon Erika (ÖKK)

 


 

,