Hírek

Cseh Tamás története és dalai

2023. május 12.   SZKKK  

A nyolcvan éve született Cseh Tamásra emlékezik a Zsámbéki Nyári Színház Füst a szemében című darabja, amelyet csütörtökön este láthatott a közönség a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületében.

Az előadás Bereményi Géza és Csengey Dénes dalszövegeivel, Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán készült. A szövegkönyvet Vecsei H. Miklós írta, ő az előadás rendezője és egyik szereplője is, mellette az énekes-gitáros Szabó Balázst és Ratkóczi Huba basszusgitárost láthatta-hallhatta a közönség. A személyes hangú esten a Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós közötti zajló beszélgetések mellett, alatt elhangozottak a legismertebb dalok is. 

Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni Bereményi Géza szövegeire. A zenész Másik Jánossal készített első lemeze 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, majd 2009-ben bekövetkezett haláláig több mint ezerkétszáz dalt írt. Cseh Tamás több filmben is szerepelt, Fonyó Gergely rendezésében 2001-ben portréfilm készült róla. Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 1998-ban Pro Urbe Budapest díjjal ismerték el, 2001-ben pedig műfajteremtő előadóművészi teljesítményéért Kossuth-díjat kapott.

Életének meghatározó része volt az indián kultúra iránti vonzódása. Társaival 1961-ben Bakonybél közelében a Bakony hegység egyik eldugott völgyét “indián területté” nyilvánították, ettől kezdve egészen haláláig minden évben megszervezték az indiántábort, haditábort is rendeztek, elmélyült kutatást folytattak választott törzsük történetéről. Cseh Tamás, akinek Füst a szemében volt az indián neve, 1997-ben adta ki Hadiösvény című regényét, amelyet ő is illusztrált.

Fotó: Lőrincz Miklós

 


 

,