Hírek

A közönség is színpadra lépett

2023. szeptember 30.   SZKKK  

Szabadulószoba, vadnyugati játékok, népi játszó, a színpadon táncosok, a Kiskalász Duó és Hevesi Tamás – az egész délutánt kitöltötte a Szent Mihály-napi családi program a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban. Jól döntött, aki szombaton felkereste a házat.

Délelőtt a Felsővárosban, délután Feketehegy-Szárazréten kínált családi programot a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szeptember utolsó szombatján. Utóbbi helyszínen az ebéd utáni pihenőt követően lassan gyülekezett a közönség, aki korábban érkezett, az gyorsabban jutott például a hajfonatokat készítő ügyes kezű segítők elé, hogy azután már az új frizurával játsszon az udvaron a Vadnyugatot idéző ügyességi játékokkal. A nagyobb gyerekek is lelkesen próbálták legyőzni egymást a páros lóversenyben vagy a patkódobálásban. Ahogy mindig, most is nagy sikert aratott a népi játszó, amelyben a kukoricamorzsolás vitte a pálmát, de láthatóan nagy örömöt szerzett a kicsiknek a kukorica egyik tálból a másikba öntögetése is.

A színpadon elsőként a Kiskalász Duót halhatták a vendégek. Már a beállásnál sokan figyelték őket, az igényes gitárjáték, a szaxofon hangja bevonzotta a nézőtérre a családokat. És akik bejöttek, nem is csalódtak: Varga Bori és Sántha Gábor, a Kiskalász zenekar alapító tagjai kiváló zenészek, ráadásul jól bánnak a gyerekkel is. Ha kellett, a közönség lelkesen sikított, és attól sem riadtak meg, amikor a muzsikusok maguk mellé szólították őket a színpadra – sőt! Egyszerre lett tánckara és énekkara a duónak, a főleg lányokból álló csapat ügyesen, nagy élvezettel lett része a produkciónak.

A zenék után két táncos produkciót is láthattunk, előbb a 2021-ben alakult MissCsipop Dance csoportjai az idei évben tanult koreográfiákból mutattak be egy összeállítást – kisebb és nagyobb, kezdő és haladó lánykáknak is tapsolhatott a közönség. A gyerekek után a közösségi házban működő nyugdíjasklub Szárazréti Fürge Lábak Tánccsoportja adta elő műsorát.

A Szent Mihály-nap színpadi programját egy jól ismert előadó, Hevesi Tamás zárta. Az énekes megszavaztatta a közönséget: vidám vagy inkább szomorú műsort szeretnének-e hallani – persze, hogy az előbbire szavazott a többség. A műsorban elhangoztak a jól ismert Hevesi-slágerek is, ezeket a hallgatóság együtt is dúdolta az előadóval.

Fotó: Lőrincz Miklós


 

,