Hírek

A kalózok vitték el a fődíjat

2024. április 30.   ÖKK  

Maskarás, vidám menet csalt mosolyt az arcokra kedden kora délelőtt Székesfehérvár Belvárosában. A Ballagási Hét vidám eseményére, a Bolondballagásra idén tizenhárom osztály nevezett és kilenc mutatta be táncos produkcióját a Zichy ligeti színpadon. A legjobbaknak járó fődíjat a telekis kalózok vitték el.

Különös felvonulásnak lehettek szemtanúi kedden mindazok, akik Székesfehérvár Belvárosában jártak. A Palotai kapu téren a kora délelőtti órákban egyre növekvő csoportokban gyülekeztek titkos ügynökök, kalózok, majmok, szemeteszsákokat éppen magukra öltők, valamint két cápa és egy banán. A fiatalok nem tévesztették el a dátumot, hanem éppen időben érkeztek a Bolondballagásra. A Ballagási Hét színes és mulatságos eleme a Bolondballagás, amelyre idén 13 végzős középiskolai osztály nevezett.

A program résztvevői a Liszt Ferenc utcából indulva vonultak végig a Belvároson a PTE Brass Band és a Quest zenekar kíséretével, majd a Zichy ligeti színpadon kilenc osztály mutatta be produkcióját a zsűri előtt. Az idei évben mindenki táncos műsorral készült. Volt, ahol az egész osztály, volt, ahol néhány bátor szellemű diák vállalta a szereplést. A kedvenc dal vagy dalok válogatására készült, sokszor akrobatikus elemeket is tartalmazó koreográfiákba belecsempésztek egy-egy, az osztályra jellemző humoros elemet. Az élményt a kreatív jelmezek, vagy az éppen attól megváló táncosok, illetve a sötét zsaruk által bemutatott show végén a földönkívüliekre utolsó „lövést” leadó osztályfőnök jelenléte is fokozta, és hatalmas tapsot váltottak ki a közönségből.

A Mészáros Attila alpolgármester, Töll Konrád, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs tanácsadója, Böhm László, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke és Juhász Zsófia, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ igazgatója által alkotott zsűri a három fődíj mellett egy különdíjat is átadott. Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András azzal a jó hírrel érkezett a színpadra az eredményhirdetéskor, hogy a hagyományokhoz hűen idén is minden felvonuló osztály 50 ezer forintos támogatást kap a bankett megrendezéséhez. A polgármester megköszönte a diákoknak és a pedagógusoknak, hogy idén is sok osztály képviselte iskoláját a Bolondballagáson, vidámságot, mosolyt csempészve a Belvárosba.

A zsűri nevében az elnök, Mészáros Attila alpolgármester gratulált a diákoknak, és kívánt a középiskolás lét utolsó hetére vidám és megható élményeket, emlékezetes ünnepet a szombati ballagásra és sok szerencsét az érettségi vizsgákhoz. A köszöntőt követően adta át a zsűri által idén alapított Fenntarthatósági különdíjat. A 75 ezer forintos jutalmat a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 12. D osztálya érdemelte ki a szemeteszsák bemutatóért.

A fődíjasok idén is 175, 125 és 100 ezer forintos támogatást nyertek az érettségi bankett megrendezéséhez. Az első helyen a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 12. B osztálya végzett. A kalózcsapat halált megvető bátorsággal, két cápa kíséretében Hans Zimmer zenéjére szelte a habokat a tengeren. A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 12. B-sei a képzeletbeli dobogó második fokára állhattak fel, színes és humoros táncos összeállításuk a fiatalok által kedvelt legjobb zenékből szóló válogatásra készült. A harmadik legjobb produkciót a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 12. D osztályosai előadásában láthatta a közönség, ahol egy osztálynyi Man in black, azaz sötét zsaru lépett színpadra, A Főnök…, azaz az OsztályFőnök vezetésével.

Szöveg: Csordás Csilla, fotó: Kiss László (ÖKK)


 

,