Első alkalommal neveztek, és máris nyertek: a Székesfehérvári Görög Nemzetiségi Önkormányzat Görög „Héra” fantázianevet viselő csapata olivaolajjal készült borsópörköltjét ítélte legjobbnak a zsűri a X. Jubileumi Borsófesztiválon. Az eseménynek idén is a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazrét Kultúrudvar adott otthont.
A Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ közösségi hagyományos főzőeseményén idén 14 csapat fűtött be a bográcsok alatt, hogy a zenével és jókedvvel kísért délelőtt során elkészítsék az ízes, zöld ételeket. A háromfős zsűri a levestől a ragun és a főzeléken át a tócsniig sok mindent megkóstolhatott. A résztevők legtöbbje nem először nevezett a versenyre, és az idei évben újra fakanalat ragadott a 2015-ös, első Borsófesztivál első helyezettje is.
Első alkalommal 2015-ben találkoztak Szárazréten a zöldborsó „hívei”: a borsófesztivál ötletgazdája, a rendezvény sorsát azóta is szívén viselő Szöllősi Istvánné, a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület alelnöke volt. Az első eseményen még csak néhány család főzött együtt, de a jó hangulatú rendezvény híre gyorsan elterjedt, és évről évre egyre többen jelentkeztek, hogy megmutassák: borsóból bármit is lehet főzni.
Idén 14 csapat foglalta el az asztalokat szombaton a Feketehegy-Szárazréti városrész közösségi házában. Volt, aki az alapanyagok előkészítésével foglalkozott, akadt, aki az asztal díszítésével, a tálalás előkészítésével, de volt, ahol még egy-két otthon felejtett alapanyagért szaladtak a csapat tagjai. Idén is változatos ételekkel, különleges csapatnevekkel készültek a főzők. Különleges ételek, csupazöld fogások és az első fesztivál fődíjat nyert étele készült el a nap során.
A zsűri – Kellerné Szász Anikó, a Berhidai Kertbarát Kör vezetője, Sasvári Csilla rádiós műsorvezető és Szontaghné Kovács Erika, a városrész önkormányzati képviselője – folyamatosan körbejárt az asztalok között és figyelte, hogyan készülnek az ételek. Az Atomborsók húsos ragut készítettek nokedlivel, a Berhidai Kertbarát Kör főkuktája „szépasszonyok főzését” tervezte, de a csapattagok és a főszakács irányításával a borsófőzelék elkészítésében segédkezett, amelyet brokkolis gomóccal és tiroli kolbásszal tálaltak. Az első fesztiválon, tíz évvel ezelőtt első helyen végzett Hupizöld csapat idén újra visszatért borsópörkölt receptjével, amelyet kétféle gombával, hagymával, szalonnával dúsítottak és tejföllel, nokedlivel tálaltak.
A Szárazréti Nyugdíjasklub zöldborsós csirkeragu levest, míg a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete medvehagymás csipetkével bolondított levest készített. A Borsószemek zöld menüjében a borsólevest követően borsóból készült tócsni került az asztalra borsós kaporszósszal. A résztevők megismerhették és megkóstolhatták a Trikrek módra készült borsós fordított levest is.
A nap során Unyi József muzsikált, majd az Operett Musical Voices műsora szórakoztatta a főzőket. Napközben a Gaja Környezetvédő Egyesület környezeti és komposztálási tanácsadással, ökológiai lábnyomszámítással és öko játékokkal, napelemes eszközbemutatókkal várta az érdeklődőket.
A versenyben a Görög „Héra” bizonyult a legjobbnak az olivaolajjal készült borsófőzelékkel, második helyen végzett a Hupizöld csapat egy más módon készült borsópörkölttel, a harmadik helyet pedig a Hódok csapata nyerte a fokhagymás borsópüré – mézes sült oldalas – héjában sült chilis burgonya – borsókrém menüsorral. A legszebben tálalt étel díját az Atomborsók vehették át, a közönség által legfinomabbnak ítélt étel díját a Joómadarak kapták. Az esemény támogatónak jóvoltából valamennyi díjazott értékes ajándékokkal térhetett haza.
Gratulálunk a nyerteseknek, mindenkinek köszönjük a részvételt! Találkozzunk jövőre is!
Szöveg: Csordás Csilla (ÖKK) és Lőrincz Miklós, fotó: Simon Erika (ÖKK) és Lőrincz Miklós