Szinte csak hölgyeket vonzott vasárnap az Öreghegyi Közösségi Házba a Verslábak neccharisnyában című, kortárs költőnők verseiből összeállított remek előadás. A női lét különböző életszakaszainak nagy kérdéseit boncolgató darabban az E-Mancik Színházi Manufaktúra négy színésznője beszélt anyaságról, házasságról, hűségről és megcsalásról, a test és a lélek változásairól, kamaszkorról és elmúlásról.
Négy nő a színpadon, hol itt, hol ott, más-más szerepben. Helyet cserélnek a kanapén, egymásnak adják a szót – a versekkel halad előre a történet: a megszületéstől az elmúlásig tart az előadás íve. Tizenöt költőnő, köztük Tóth Krisztina, Erdős Virág, Falcsik Mari, Rakovszy Zsuzsa, Kiss Judit Ágnes kiváló művei adják az egy órányi „sűrítmény” alapanyagát. Különböző stílusúak a versek, a végére mégis összeáll az anyag: kerek lesz, mint az élet.
Múlhatatlannak hitt kamaszszerelem és szakítás, boldog egymásra találás és a megcsalatás kínzó fájdalma, a kétségbeesés és megalázottság érzése – a versekbe foglalt történetek a nézők között ülőkkel is megestek egyszer, kétszer, többször is talán. Legalábbis ezt jelzik a lírai, sokszor tragédiát jelző sorok hallatán a „velem is pont így volt” típusú lélegzetvételekkel magasba emelkedő emlékek, vagy éppen a humorba mártott, öniróniát sem nélkülöző mondatokra reagáló félmosolyok, a nevetés.
Megrázóak az anyaság dilemmáit felvető gondolatok: a lenni vagy nem lenni alapkérdése mellett a magányosság, a bizonytalanság, a megfelelni vágyás érzése. A test változásait, az öregedés minden nőt foglalkoztató kérdését, és ezzel együtt a lélek formálódásának folyamatát is boncolgatja az előadás, amely az elejétől a végéig ébren tartja a figyelmet, és a hazafelé útra is ad gondolkodni valót. Élvezet volt látni, hallani Dobra Mara, Sárközi-Nagy Ilona, Szirmai Melinda és Tarr Judit játékát, a koncentrált egymásra figyelést, a kommunikáció pontosságát.
És élmény volt megtapasztalni, átélni annak a néhány mondatnak az igazságát is, amit az E-Mancik Színházi Manufaktúra négy színésznője fogalmazott meg ajánlójában: „A vers nem avíttas műfaj, hanem nagyon is élő. Kompakt, lényegre törő, gyakran szellemes, valamiféle sűrítménye a valóságnak. Pont tökéletes arra, hogy ebben a kapkodott világban egy pillanatra rácsodálkozzunk valamire, elgondolkodjunk, mosolyogjunk, és menjünk tovább, valamicskével gazdagabban, mint néhány perccel előtte”. Elgondolkodtunk, mosolyogtunk, gazdagabbak – és talán bölcsebbek is lettünk. Mert kellenek a jó versek.
Fotó: Lőrincz Miklós
