Ismerős nevek, helyszínek, az egykori város képei a háttérben – a történelem személyessé lett, igazi közösségi ünnep volt vasárnap, október 23-án a Városház téren az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján. Az Emlékezők ünnepe című előadás a székesfehérvári 12 napnak állított emléket, a darab szövegében idős fehérváriak ismerhettek rá azokra a mondatokra, amelyeket a darab író-rendezőjének, Matuz Jánosnak meséltek.
„Ez a 12 nap volt életem legboldogabb időszaka. Amiért érdemes volt megszületni. A szabadság, ez a gyönyörű emberi állapot a maga teljes valóságában mutatkozott meg előttünk. Valami különös, fényes, határok nélküli ragyogásban éltünk, egybefolyva a megélt pillanatok végtelen sorával. Nem kételkedtünk és nem féltünk” – mondja az előadás végén Márti nagyi (Törsök Márta), aki a kerekesszékből felállva szimbolikusan is bizonyította, „ha csodát kell tenni, csodát fogunk tenni”.
A nagymama mellett Magony Imre, és a két fiatal, Csutorás Emma és Schneider-Zaj Ákos több alakot is megjelenítve idézték meg a fehérvári ötvenhatot: néhol felolvasásszerűen rögzítve a tényeket, másutt a hétköznapi történések, érzések segítségével közvetítve a hangulatot, amelyet 1956 októberében megélhettek a város lakói. Lelkesült pillanatok a tüntetésekről, a véres sortűz a Szabó-palotánál, amelyben hat fiatal vesztette életét, Keszei István gyújtó hangú beszéde a Városház téren, a hit, hogy minden megváltozhat, a forradalomban született szabad sajtó híradásai és november 4-e tragédiája – alig egy órában a nem is olyan távoli múlt történelme kézzel fogható közelségbe került az ismerős helyszínek, helyi hősök és áldozatok nevének hallatán.
A színpadon elhangzott mondatokat a háttérben vetített korabeli fotók, a rövid videók és a kiváló, jól összerakott zenei anyag erősítette fel, tette még hangsúlyosabbá. És a táncetűdök, amelyekben az ünneplők a szép és tehetséges diáklányt, Lórodi Lucát láthatták, aki pirosba öltözve, vörösen égő fáklyával a kezében a vászonról a színpadra „lépve” megjelenítette a forradalmat, puskával a kezében a szabadságharcosok hősies kitartását, riadt tekintettel, a kabátot magán összehúzva a lövésektől rettegő civileket, és feketében, a távolba futó síneken sétálva a tragikus véget, a reményvesztettséget – a szép koreográfiáknak is köszönhetően (Tombor Tímea és Rovó Tamás munkája) érzelmekkel is teli történelmi utazás részeseivé lehettek az ünneplők vasárnap.
Az idei évfordulós műsor, az Emlékezők ünnepe a szokottnál is személyesebb lett. Az író-rendező Matuz János, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ művészeti intendánsa számára a korábbi években is fontos volt, hogy az ünnep ne csupán az események felsorolásával idézze a történelmet, de legyen helyi, sokakat megérintő, a közösség által megélhető esemény. Ebben az évben az október 23-ára készülő darab idős fehérváriak – az 1956 októberét át- és megélt akkori fiatalok – visszaemlékezéseire épült: Csabai Ildikó, Csernay Ádám, dr. Komáromi Imre, Farkas Gábor, Hegedűs Éva, Horváth Miklós, Krajcz Jenő, Krátki Pál, Pintér János, Pauer Gyula, Rippel Zsuzsa, Röper Magdolna, Schwerlichovsky László, Sinka Jenő és Vitéz Török József mesélt a 66 évvel ezelőtti napokról. Ahogyan a rendező fogalmazott egy beszélgetésben: az általuk megélt pillanatok, a máig őrzött emlékfoszlányok, a személyes történetek egészítik ki a forradalomról a könyvekből ismert tényeket, teszik teljessé a képet, amelyet az utódoknak feladata megőrizni és továbbadni.
Fotó: Lőrincz Miklós
