Népes közönséget vonzott a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban rendezett farsangzáró, télbúcsúztató rendezvény: nagyon sok gyermekes család választotta szombat délutáni programnak az SZKKK és Szontaghné Kovács Erika, a városrész önkormányzati képviselője által szervezett szórakoztató eseményt.
A program a Sanyi, Én és a Gyerekek produkció bábszínházi előadásával indult: Nyáry Detti és Tűzkő Sándor kétszemélyes társulata A kerek kő című interaktív népmesét hozta el erre a délutánra. A történet főhőse, a szegény halász halak helyett csak egy nagy kerek követ fogott ki a folyóból, azt vitte haza éhes családjának. A népdalokkal, fakanálbábokkal, ritmusjátékokkal megvalósult mesének a gyerekek is aktív résztvevői voltak: lelkesen vállaltak szerepet a színészek mellett, együtt játszhattak velük és közösen alakíthatták a mese fonalát.
A gyerekekre a folytatásban is fontos szerep várt, hiszen a Pitypang zenekar minden résztvevőt alaposan megmozgatott a koncertjén. A lassan évtizedes múlttal rendelkező zenekar saját szerzeményekkel és ismert gyermekslágerekkel készült az eseményre – koncertjeik fontos része a humor, a sok játék.
Egy teremmel arrébb, a kreatív foglalkozáson farsangi álarcok készültek, a szabadtéri színpad előtt számtalan logikai és ügyességi játékot lehetett kipróbálni. A benti programok zárásaként a farsang klasszikus kellékei kerültek előtérbe: a jelmezben érkezők felvonuláson mutathatták be, milyen maskarákat találtak ki a eseményre. A jelmezt viselők apró ajándékot is kaptak a szervezőktől.
A napot a városrész utcáin tartott fáklyás felvonulás és kiszebábégetés zárta. A délután során mindenki feltűzte a kiszebábra a céduláját, amelyre felírta a gondokat, bajokat és mindazt, amit szeretne tűzre vetni, így szabadulva meg tőle. A kiszebábégetés a téltemetés hagyományos, régi ünnepe, amelynek résztvevői a telet, a betegségeket, a bajokat és a rossz szellemeket szimbolizáló szalmából készült kiszebábot meggyújtják, és különféle zajkeltő szerszámokkal és hangos télűző rigmusokkal elbúcsúztatják a telet.