Folytatódik a könyvklub programsorozata a Vízivárosi Közösségi Klubban: május 20-án, kedden 17.30-kor várják a könyvmolyokat a Budai úti kis közösségi helyiségbe. Erre az alkalomra William Faulkner: Míg fekszem kiterítve című regényét választották témának a klubtagok. A Nobel-díjas írót a „Dél krónikásának” is nevezik, az 1930-ban született regény a modern amerikai próza klasszikus mesterének egyik legmegrendítőbb alkotása.
A könyvklubba a beszélgetésre nyitott, olvasni szeretőket nemtől és kortól függetlenül várják, a hely befogadóképessége azonban véges, ezért regisztrálni kell a +3670/4437-068-as telefonszámon.
A foglalkozást és beszélgetést Milla-Mudri Anna, az SZKKK rendezvényszervezője vezeti, aki magyartanári végzettséggel rendelkezik, így igazi szakértelemmel tudja segíteni a beszélgetéseket, a klubot. Az egyes klubdélutánokat édes és sós aprósüteménnyel, teával és kávéval teszik hangulatosabbá a szervezők.