Az óriásbábok feltűnése is jelzi: hamarosan kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok. Szent István király, Géza fejedelem, Boldog Gizella és Szent Imre herceg óriásbábjával, a Sub Rosa régizenei együttes és Maszkura zenéjével, valamint a Szabad Színház játékával elkezdődött az öt hétvégén át tartó hagyományos „ráhangoló” rendezvénysorozat.
A Sub Rosa régizenei együttes 13. századi zenével vezette fel az óriásbábokat szombaton délután a fehérvári Belvárosban, ahol a Székesfehérvári Királyi Napokra és a Koronázási Ünnepi Játékokra hangoló rendezvénysorozat első alkalmán Szent István, Boldog Gizella, Géza Fejedelem és Szent Imre herceg közel ötméteres alakja jelent meg a fehérváriak előtt. A királyi családot Szabó Miklós, a Szabad Színház művésze mutatta be a közönségnek, majd a Sub Rosa kíséretében Szent István és Boldog Gizella „végigsétált” a Fő utcán, hogy végül az Országzászló térre érve ismét csatlakozzanak Géza fejedelem és Szent Imre herceg bábjához.
A királyi séta végén a Szabad Színház adta elő Adorján Viktor derűs regéjét „Sacra reprezentazzione 1–2. actus Geysa és István nagyságárúl” címmel, Nagy Judit rendezésében. A esemény Biró Szabolcs – alias Maszkura – Poétás című verses-zenés szólóestjével zárult.
Szöveg: Fejér Tamás (ÖKK), fotó: Simon Erika (ÖKK) és Lőrincz Miklós
fókusz, Székesfehérvári Királyi Napok