Karácsonyi rendezvényre várják a kisfaludi városrészben élőket december 22-én, az utolsó adventi vasárnapon a Kisfaludi Közösségi Házba. 16 órakor a Búzavirág Dalkör műsorával indul a program, majd a Betlehemi történetet láthatják a Maszk Báb- és Ifjúsági Színház előadásában.
Az SZKKK nemcsak a belvárosban, hanem az egyes városrészekben is figyel arra, hogy a karácsony közeledtével, minden közösségi házban teret adjon a várakozásnak, készülődésnek. A Kisfaludi Közösségi Házban volt már kézműves hangolódás november végén, most pedig, az ünnep kapujában karácsonyi ünnepséget rendeznek december 22-én, vasárnap 16 órától.
A délután programjában a Búzavirág Népdalkör műsorát követően a Maszk Báb- és Ifjúsági Színház előadásában láthatják a Betlehemi történetet. A népi bábtáncoltató betlehemezés hagyományait felelevenítő élőszereplős játék az egyik legősibb, úgynevezett „titiri” technikát jeleníti meg. Népdalokkal, régi egyházi dalokkal, Károli Gáspár bibiliafordításából származó részletekkel gazdagított meghitt, ihletett előadást láthatnak a kisfaludiak. A helyi közösségek által feldíszített karácsonyfa mellett szelfipont is a közönség rendelkezésére áll, és némi harapnivalóval is készülnek a helyiek.
A program ingyenes.