Rendezvényeinkről az emlékek mellett főként fotók maradnak meg: tartalmas képgalériáinkat rengetegen lapozgatják. Önkénteseink között fotósokat is találunk – a néhány alkalmi munkatárs között van egy állandó, aki már két éve folyamatosan ellát bennünket remek képekkel. Turáni-Kerkay Zitát júliusban a hónap önkéntesének is választották, elismerését a város polgármesterétől vehette át.
Zita civilben védőnő, kétgyermekes családanyaként szerzett fotós képesítést, hogy korábbi hobbijából hivatás válhasson. Főként kulturális eseményeket szeret fotózni, kedvenc témája a színház és a tánc, főként a néptánc.
– Mi a vonzó az eseményfotózásban?
– Szeretem a rendezvényeket, mindig egy kicsit közel álltak hozzám, talán azért, mert régen volt egy rendezvényünk, amelynek az előkészületeinél, a lebonyolításánál is részt vehettem. Most is résztvevő vagyok, hiszen az én feladatom, hogy megörökítsem az esemény minden fontos pillanatát a fellépőktől kezdve az önfeledt, boldog arcokig, akik „csak” élvezik a programot.
– Minden rendezvényről bőséges képanyagot kapunk tőled, nem éred be néhány darabos ízelítővel.
– Néhányan sokallják, hogy száz vagy akár kétszáz képet is megosztok egy-egy eseményről, de az indokaimat soha nem kérdezték. Hiszen kétfajta ember van: az egyik, aki részt vett az eseményen, keresi magát és ismerőseit a fotókon és a képekkel újra átélheti a rendezvényt, a másik pedig az, aki kihagyta, neki pedig szeretném elmesélni a képeimmel, miről is maradt le. Ezt csak szenvedéllyel lehet igazán jól csinálni – akinek pedig vannak „saját” rendezvényei, egy idő után azt is megszereti, amit addig esetleg nem annyira kedvelt, mert most már az övé is.
– Melyek a munka nehézségei?
– Sajnos, a mi munkánk nem ér véget a rendezvény végén: utána otthon még vár ránk a válogatás a több száz képből és az utómunka. Gyorsan. Hiszen az eseménynek aznap és talán még másnap van hírértéke, utána már mindenki elfelejti. Így a legnagyobb ellenségünk az idő. De megéri. Hiszen úton-útfélen jönnek a barátok, ismerősök, akik mondják: „Láttam a képed, nagyon jó lett, gratulálok!” Ez az én doppingom. Ja, nem is. A szenvedélyem.
1985. január 18-án születtem Székesfehérváron, ahol azóta is élek. Tanulmányaimat a Táncsics Mihály Általános Iskolában, a Vasvári Pál Gimnáziumban és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán végeztem. Jelenleg védőnőként dolgozom a városban. 2017-ben lettem hivatalosan is fotográfus, tudásomat sok-sok gyakorlással (természetesen a fehérvári rendezvényeken is) próbálom minden nap tökéletesíteni. Kedves barátom, Lőrincz Miklós révén kerültem az önkéntesek közé, hiszen több mint 10 éve próbálok besegíteni neki a Fehervar.net magazinba, kezdetben programok felkutatásában, később a fényképes beszámolókkal. Igazán jó csapat jön össze a rendezvényeken, érdemes minél több embernek beszállni, hiszen bárkiből lehet önkéntes.
