Önkéntesek

Közösségi szolgálatból önkéntesség

2023. július 10.   SZKKK  

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ hosszú évek óta dolgozik együtt önkéntesekkel, akik szabadidejüket nem sajnálva segítik a városi nagyrendezvények és az SZKKK házaiban zajló programok megvalósulását. Sok diákkal is kapcsolatba kerülünk, akik az iskolai közösségi szolgálat keretében jönnek hozzánk. És vannak többen, akik – mint Rubos Viktor is – az ötven óra után is maradnak.

Rubos Viktor vagyok, a Hunyadi Mátyás Technikum diákjaként kerültem kapcsolatba a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központtal. Amikor közösségi szolgálatra jelentkeztem az intézményhez, még nem gondoltam, mennyire megkedvelem majd a segítők közösségét és az intézmény dolgozóit. Az 50 órámat hamar összegyűjtöttem a programokon, utána pedig úgy döntöttem, hogy továbbra is segítem az SZKKK rendezvényeit – immár szerződéses önkéntesként.

Többféle tevékenységben is kipróbáltam magam, a munka közben pedig rájöttem, hogy az motivál, ha gyerekekkel foglalkozhatok, ugyanakkor monotonnak gondolom a szórólapozást, amit nem is szívesen vállalok el. A legközelebb a fotózás áll hozzám, amivel szabadidőmben is foglalkozom.

Az önkéntességet szívesen ajánlom fiatal társaimnak, mert bekerülhetnek egy jó csapatba, ahol remek a hangulat, nagyon jó lehetőség van a kapcsolatok építésére. No és a szabadidő eltöltésére is tökéletes alkalom.

Hasznosnak is tartom az önkéntességet, mert nagyon sok mindent tanulhatunk, fejlődik a személyiségünk, a programokon barátságok szövődnek. Az iskolában tanultakat is jól hasznosíthatjuk, gondolok itt az angol nyelvtudásra. Rengeteg új lehetőség tárul elénk az intézmény koordinátora által, aki nagyon odafigyel, hogy az önkénteseknek minden a legmegfelelőbb legyen a munkájuk során.

Ha most kéne intézményt választanom, akkor is az SZKKK mellett döntenék.