Hírek

Mitől hatásos a beszéd?

2019. február 7.   Lőrincz Miklós  

Fárasztó, de jó hangulatú újabb mentornapon vannak túl a Szóval győzni kommunikációs bajnokság döntősei: szerda délután előbb Bakonyi István irodalomtörténész tartott a retorika alapjait körbejáró foglalkozást, majd Ignácz Adrienn pszichológus vette át a csapatot, és az eredményorientált kommunikációról osztott meg ismereteket.

Mitől hatásos a beszéd? Hogyan építsük fel megszólalásunkat? Használhatunk-e közhelyeket? Az ilyen, és ehhez hasonló kérdések, témák természetesen nem voltak újak a versenyzők számára, hiszen aki egy ilyen bajnokságra jelentkezik, túl van már számtalan nyilvánosság előtti megszólaláson. A diákok többsége már tanulmányai során is találkozott retorikai ismeretekkel, ezeket foglalta össze most röviden Bakonyi István, néhány közismert szónok, politikus jó és rossz példájával illusztrálva az elhangzottakat.

A foglalkozás zárásaként a versenyzőknek tíz perc alatt kellett megírniuk egy háromperces ünnepi beszédet egy március 15-i iskolai ünnepségre. Ötletes, elgondolkodtató, sokszínű beszédek születtek, néha meglepő felütésekkel – minden diák másként közelítette meg közelgő nemzeti ünnepünket. „Végzős gimnazistaként tizenkét évet töltöttem iskolában, hármat óvodában: ez már a tizenötödik március 15-i ünnepség számomra, így nem könnyű újat mondani róla” – kezdte beszédét például Nyári Ádám. Külső szemlélőként is izgalmas volt hallani, melyik diák mit tart fontosnak a forradalom és szabadságharc eseményeiből és hogyan próbál hatást gyakorolni közönségére.

A mentornap második részében Ignácz Adrienn pszichológus csatlakozott az előző témához, és az eredményorientált kommunikációról tartott foglalkozást, amelynek során a versenyzők elég sok mindent elárultak magukról. A szerepcserés játék során egymás bőrébe bújtak, majd címert is terveztek, amelyben a számukra legfontosabb hat dolgot kellett beépíteniük.

Az eddigi mentornapok kapcsán szerzett élmények kapcsán a diákok elmondták: ha nem is félve, de fenntartásokkal jelentkeztek a versenyre, de kellemesen csalódtak, mert remek társaságba csöppentek, ahol jól érzik magukat – néha még azt is elfelejtik, hogy otthon iskolai feladatok várják őket. Egyikük annak a véleményének is hangot adott, hogy a mai mentornap három órájában többet tanult, mint a suliban egész héten – talán nem véletlenül került fel az iskolai oktatás kritikájának is tekinthető, a diákok körében népszerű jelmondat az egyik címerre: „Nem az életnek, hanem az iskolának tanulsz…”

A verseny március 8-i döntőjére felkészítő foglalkozások a következő két hétben folytatódnak: a versenyzők Kozáry Ferenc színművész, Bakonyi István irodalomtörténész és Ignácz Adrienn pszichológus mellett Azurák Csabával, a TV2 műsorvezetőjével is eltölthetnek egy délutánt.

  

Fárasztó, de jó hangulatú újabb mentornapon vannak túl a Szóval győzni kommunikációs bajnokság döntősei: szerda délután…

Közzétette: Szóval győzni – 2019. február 7., csütörtök

 


 

,