Hírek

Csetepaté a Belvárosban

2019. július 20.   Lőrincz Miklós  

„Nézd, jönnek a nagy bácsik” – mondta egy apuka a kisfiának a Vörösmarty Színház előtt, és valóban, ma csak férfiak képviselték az idén már 21 tagúra bővülő óriásbáb-családot: Könyves Kálmán és öccse, Álmos herceg, valamint Könyves Kálmán fia, II. István, továbbá Álmos herceg fia, II. (Vak) Béla – a belvárosba látogatók alkotta – nagyszámú udvartartásuk kíséretében tettek sétát szombaton kora este a Fő utcán. 

A júliusi hétvégék idén is már a Székesfehérvári Királyi Napokra hangolnak: augusztus 3-ig minden szombaton este hatkor megjelennek az óriásbábok a Fő utcán, hogy hagyományőrzők kíséretében hívják fel a figyelmet az augusztusi rendezvényekre. A mai felvonulásban résztvevő királyok és hercegek előtt bemutatkoztak a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje HSZGYSE tagjai, a Középkori óriás sakk szereplői és a rendezvénysorozat elmaradhatatlan részét képező Bandiera zászlóforgató, zászlódobáló csoport tagjai is, az aláfestő zenét a Sub Rosa régizenei együttes szolgáltatta, az óriásbábokat Mosoni Gellért mutatta be.

A kardforgatók az Országalma felé menetben a Mátyás király-emlékműnél párbajoztak egymással, visszafelé jövetben pedig kisebb csatajelenetet adtak elő a nándorfehérvári diadal emlékére, amelynek július 22-én lesz az évfordulója: a magyarok és szerbek Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán seregével szemben, majd a védőkhöz 10 ezer katonájával időközben csatlakozó Hunyadi János vezetésével, Kapisztrán János 30–35 ezer keresztesével közösen július 22-én, a vár melletti csatában legyőzték a törököket. A karforgatókkal legközelebb augusztus 17–19. között, a Koronázási Ünnepi Játékok idején lehet találkozni a Zichy ligetben, ahol tábort ütnek majd.

A Középkori óriás sakk 35 fős tópartis szereplőgárdáját tíz diák képviselte a mai felvonuláson, ők az Országalmánál adtak ízelítőt abból a látványos sakkszínházi előadásból, amelynek augusztus 17–19. között, a Koronázási Ünnepi Játékok során hat alkalommal lehet részese a közönség a Városház téren.

A program jövő héten folytatódik: a hónap utolsó szombatján, július 27-én 18 órakor II. (Vak) Béla, valamint III. Béla és felesége, Antiochiai Anna vonul fel kíséretével, az I. András Király Lovagrend tagjaival és a Bandiera zászlóforgató, zászlódobáló csoporttal. Az aláfestő zenét akkor is a Sub Rosa régizenei együttes szolgáltatja majd.

Fotó: Simon Erika (ÖKK), Turáni-Kerkay Zita és Lőrincz Miklós