A Siklósi Gyula Városismereti Verseny győztes csapatának egy tagjaként én is részt vehettem a döntőbe jutottak számára szervezett pozsonyi kiránduláson. Kimondottan jó ötletnek tartom, hogy több csapat is hivatalos volt az útra, és nem a „győztes visz mindent, a többiek semmit” rendszer szerint zajlott a díjazás. Sajnos, a hatfős csapatok nem mindegyike tudott teljes létszámban eljönni az útra.

Utunk első állomása Dévény vára volt, amely nem az Arany Jánostól is ismert „magos Déva vára”, így balladai referenciákat sajnos nem lenne helyénvaló alkalmaznom. Itt találkoztunk idegenvezetőnkkel, ami számomra az első meglepetést is jelentette egyben. Eleinte úgy képzeltem el az egészet, mint az osztálykirándulások stílusát idéző, laza szervezésű csoportos hülyülés, ám mint kiderült, inkább a kultúrnyaralások mintáját követő gyalogos városnézésnek voltunk részesei. De nem is bánom; ha már töriversenyről jövünk, miért ne tanulnánk egy kis történelmet? Megismertük a vár és a környék történetét a középkortól a csehszlovák rendszerváltásig, és fizikai műveletekkel is kiszámoltuk, hogy az 55 méter mély kút tényleg olyan mély.

A vár makettje

Az elmélet olykor olyan száraz tud lenni, mint az időjárás volt a nyári melegben, de némi szabad nézelődéssel vegyítve egész tűrhető. A klónommal azon kezdtünk el vitatkozni, hogy ki néz ki jobban (lásd: borítókép), a vár makettjét látva pedig rögtön le is fotóztam azt, hogy később is álomba tudjam magamat sírni, mert soha nem fogom tudni megépíteni a Minecraftban. Egy hűvös, zárt helyiségben az ásatások során talált tárgyakat is megtekinthettünk vitrinekben, melyek közül az én kedvencem egy edények közé helyezett antik digitális mindenség-mutató volt.

Antik digitális mindenség-mutató

Pozsony belvárosában aztán végighaladtunk a sétálóutcán, egyenest egy gyorsétterembe a szervezők finanszírozásával. Kellemes meglepetésként ért, hogy a szlovák csibeburger csípős, és szokatlan módon kaptam betekintést az emberek eltérő gondolkodásmódjába. Tudniillik, a buszból kiszállva ki kellett töltenünk egy táblázatot, ahol a gyorséttermi étel- és itallehetőségekből pipával, illetve x-szel kellett jeleznünk, hogy mit kérünk és mit nem. Én a dobozon kívül gondolkodva két burgert is megjelöltem, míg mások úgy gondolták, hogy a háromféle ételből egyet lehet csak választani. (Ha nekik volt igazuk, elnézést kérek.)

Ezt a táblát nem találjuk meg a KRESZ-könyvekben

A kelletlen sárkányölő

A látnivalók megtekintéséhez csatoltan megismerkedtünk a város rendkívül gazdag történelmével, melyet itt azonban nem fogok elmesélni. Találkoztunk például egy bronzból készült csatornamukival, s mellette egy olyan közlekedési táblával, amely még a KRESZ-könyvekből is hiányzik; egy szoborral, amelyen a sárkány egyik fejének köpetdiszfunkciója van, miközben a sárkányölő feje közelebbi szemrevételezés után a Habsburg-ház több generációs belterjes monsztrozitásait meghazudtoló felépítésű, és a sárkányöléshez látszólag annyi kedve van, mint nekem bemenni matekórára, ha dolgozatot írunk.

A brüsszeli Manneken Pis szoborra emlékeztető alkotás

Ha szökőkutakról van szó, a pozsonyiak a „dupla vagy semmi” helyett a „quadra vagy semmi” szabályát alkalmazzák, ugyanis nem egy, hanem négy pisilő kisfiút helyeztek el ugyanazon a szobron. Idegenvezetőnk azt mondta, egy időben meg kellett változtatniuk úgy, hogy a fiúk pisilés helyett halakat tartanak, és azok szájából jön a víz, de, hogy őszinte legyek, szerintem egy halat háttal az ágyékának tartó fiú szobra nem néz ki sokkal szebben…

Amikor nem látni a fától az erdőt

Sok helyütt lakatokat akasztanak hidakra, vagy szögeket vernek fába, ám itt matricákat ragasztanak útjelző táblákra! Ez elsőre egy fantasztikusan kreatív ötletnek hangzik, hát még ha ténylegesen el lehetne olvasni tőlük a feliratot… 

Belvárosi dzsungel

Fű az ereszcsatornában

Vajon hova folyik az esővíz?

A természet kedvelőinek figyelmébe ajánlom a város gazdag kertkultúráját, melyet mi ugyan nem láttunk, de, mint kiderült, használnak alternatív módszereket is a város levegőjének kellemesebbé tételére. Amit itt látunk, az a belvárosi betondzsungel.  Napelemes, vagy fűvel teleültetett ökotetők helyett furcsa, de kreatív megoldással rukkoltak elő: a füvet az ereszbe ültették! A régi épületek hangos és akadályozó munkálatokkal járó lebontása helyett az eső beltérbe vezetésével gyengítik meg azok szerkezetét.  (Vagy csak öntözik a padlót?)

Küzdelem a fáradsággal

Városnézésünk vége felé a csoport nagy része igencsak elfáradt, részben a perzselő nap, részben a hosszú gyaloglás miatt. Ha lehet egy tanácsom azok számára, akik efféle hajlammal küzdenek: ne engedjétek át magatokat a panaszkodásnak. A testnek talán elege van, de saját magunknak kell csendre intenünk, mert ha egyszer hagyjuk, hogy a panaszok a felszínre törjenek, onnantól lehetetlen elfojtani őket. E belső küzdelmet hivatott szimbolizálni az egyik kép, melyet egy osztálytársam fotózott a pozsonyi vár előtt.

P.E.T. sematary

A vár egyik tornya láthatóan vastagabb, mint a többi. Ez azért van, mert az a torony rendszeresen tömte magába a chipset, hogy legyen dagadt. De nem is ez a lényeg; a várfalról letekintve rengeteg műanyag palackot láttam a földön heverni. Elérni őket, hogy elkukázhassam, lehetetlennek bizonyult, így inkább csak csináltam egy fényképet. E mű a polietilén palackok rövidített neve, illetve Stephen King egy klasszikusa után a P.E.T. sematary nevet kapta. 

Egy felettébb izgalmas úton vehettem részt, és elégedetten, noha kissé szomorúan távoztam a nap végén. A hasonló élményre vágyóknak pedig azt tudom ajánlani, hogy… hát… kerüljenek versenyek döntőjébe, de ahhoz mi a legfontosabb lépés? Jelentkezni!

Vörös Ádám
Fotók: Vörös Ádám és Major Bálint

fókusz, Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedő