Hírek

Régi ismerősök és újdonságok a Játékfesztiválon

2020. január 28.   Hajnal Csilla  

Bár az idő ködös és hideg volt kedden, a Hetedhét Játékmúzeum egyik szobájában már májusban jártunk: a gyermeknapi játékfesztivál szervező csapata újabb egyeztetést tartott.    Szereplők, kellékek, helyszínek, plakátok és programfüzet – sok mindenről szó esett.

A Fehérvár Programszervező Kft. munkatársai, Benkő-Igaz Krisztina szakmai vezető, Krainhoffer Andrea rendezvényszervező és a rendezvény marketingfelelőse, Fürész Aliz, valamint Nagy Veronika, a Hetedhét Játékmúzeum vezetője, Molnár Júlia és Veszeli Dorottya múzeumpedagógus mellett a Hetedhét Játékfesztivál arculatának, plakátjainak, programfüzetének állandó megálmodója, Varga Gábor Farkas is részese volt a keddi egyeztető megbeszélésnek. A múzeum munkatársai megismertették a grafikust a Hétpróba idei tematikájával, a kapcsolódó mese szereplőivel; megbeszélték, mi legyen a menetlevélben, hány állomásjelző táblára lesz szükség a szokásos kreatív elemek mellett.

Már készülőben a mese, amelynek alapján a gyerekek végigjárhatják a Hétpróba helyszíneit, ahol az önkéntesek mellett idén is színészek teszik valódivá, átélhetővé a történetet, amely a család témájához kapcsolódik majd. A megoldandó feladatokról persze nem árulhatunk el előre semmit, de annyit mondhatunk, egyetlen hétpróbás sem fog unatkozni, élmény lesz végigcsinálni a feladványokat kicsiknek és nagyobbacskáknak egyaránt.

Alakul a játékok kínálata is, a szervezők a megszokottak mellé újakat is hívnak – a Városház tér, a Fő utca 2020-ban is egyetlen hatalmas játszótérré alakul a gyereknap hétvégéjén, május 30–31-én. A színpadon, ahogy mindig, most is bábműsorok és koncertek várják majd a kicsiket és szüleiket. A Hetedhét Játékfesztiválon ebben az évben is közreműködnek majd egyetemisták az ELTE tanító- és óvóképző karáról, ők már áprilisban elkezdik a felkészülést, a fesztivállal való ismerkedést a múzeum munkatársainak segítségével.

 

  

   


 

,