Hírek

Véget ért a Művészkorzó

2021. augusztus 7.   SZKKK  

Utoljára invitálta a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a közönséget arra az eseményre, amely a jövő héten kezdődő Székesfehérvári Királyi Napokat hivatott felvezetni szombat délutánonként a belvárosban. Sok humor, csatazaj és különböző zenei műfajok jellemezték a sorozatot, amely hétről hétre nézők százait csábította a Városház térre és a Zichy ligetbe.

Az utolsó Művészkorzót a Vörösmarty Színház művészeinek műsora nyitotta: Varga Gabi, Kricsár Kamill, Andrássy Máté, Kovács Tamás és Réti Anikó zenés stand uppal lépett a közönség elé, ízelítőt adva a Mert ehhez van kedvünk… című esztrádműsorból, amelynek pénteken és szombaton lehetett részese a közönség a teátrum kávézójában. Blues, sanzon, jazz – sok minden belefért az ízelítőként hozott fél órába, a zeneszámokat Andrássy Máté humoros történetekkel, Kovács Tamás pedig verssel kötötte össze.

A Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület a honfoglalás idejébe vitte vissza a jelenlévőket, megelevenítve a honfoglalás és az államalapítás idejének hadi hagyományait. A kemény összecsapások mellett humorral is szolgáltak a harcosok. A Városház térről a Hotel Magyar Király elé vonulva folytatták a bemutatót, és csatájukba bevonták a vállalkozó szellemű ifjú és kevéssé ifjú nézőket is.

A Művészkorzó előtt az Alba Regia Táncegyüttes három tagja – Majoros Róbert, Chifor Lénárd és Molnár Gábor – a virtuóz magyar férfitáncok világábából adott ízelítőt, műsorukkal az augusztus 13–17. között zajló Királyi Napok Folkfesztiválra invitálva a járókelőket.

Az utolsó Művészkorzóra kivételesen hat királyi óriásbáb látogatott el, hogy a közönséggel fotózkodjanak. A Városház téren a Magyar Szent Család, vagyis Szent István király, felesége, Boldog Gizella királyné és fiúk, Szent Imre herceg óriásbábjai figyelték az eseményeket és szolgáltak a Művészkorzót megelőző, az idei Székesfehérvári Királyi Napokról tartott sajtótájékoztató hátteréül.  A Vörösmarty Színház előtt Szent László király, felesége, Rheinfeldi Adelheid királyné és lányuk, Szent Piroska óriásbábjaival lehetett találkozni. Az ifjú óriásbáb-rajongók, Ács Kristóf és Ács Nóra Emma a saját készítésű mini-óriásbábjaik közül ezúttal IV. (Kun) Lászlót hozták magukkal.

Az idei Művészkorzó eseménysorozata az Alba Regia Szimfonikus Zenekar muzsikusainak kamarakoncertjével zárult a Zichy ligeti Zenepavilonban. A közönség Bellini: Vaga luna che inargenti, Bellini: Ma rendi pur contento, Massanet: Thais – Meditation és Pennino: Pecchè? című művei hallhatta. A művekről Dobszay Péter, a zenekar művészeti vezetője beszélt a hallgatóságnak, és ő kísérte zongorán Bondor Erika hegedűművészt és Csapó József tenor énekművészt.

Fotó: Simon Erika (ÖKK) és Lőrincz Miklós