Hírek

Pitypangos-virágos jókedv a Salétrom utcában

2021. szeptember 26.   SZKKK  

Bábszínház, koncert, hangszerbemutató, cirkuszi játékok – színes programmal várta a vendégeket a Salétrom utcai piknik vasárnap délután a Németh László Általános Iskola előtti téren. A gyerekek különösen jól érezték magukat, hiszen a helyszínen verbuválódott lelkes kis táncos csoport egy színpadra állhatott a Vörösmarty Színház művészével, Závodszky Noémivel, a Pitypang zenekarral pedig még „vonatozott” is az aprónép.

Az utolsó szeptemberi hétvége gyönyörű napsütéssel ajándékozta meg a Salétrom utcai piknik vendégeit. Sokan üldögéltek a padokon, a székeken, a szép időben beszélgettek, figyelték a gyerekeket, akik az első pillanattól kezdve lelkesen vetették bele magukat a Varázslatos Cirkusz Akadémia képzéseibe. „Nekem ezt két hétbe telt megtanulni” – hallottuk a dicséretet, amit az egyik kislány kapott, mert valóban igen ügyesen pörgette a hosszú pálca végén a tányérokat. Ismét nagy sikere volt az óriási pillangószárnyaknak és a pomponoknak is, de minden állomáson folyamatosan jelen voltak a cirkuszrajongó kisebb és nagyobb gyerekek.

A színpadon az Illaberek Bábszínház élőszereplős, interaktív előadásával indult a program, amelyben a szegények gyámolítójáról, Robin Hoodról meséltek a gyerekeknek. A mese után a zenéé lett a főszerep: Varró János népzenész sokféle hangszert, hangkeltő eszközt hozott magával, a foglalkozásán azon túl, hogy rengeteg érdekes dolgot hallottak a gyerekek, ki is próbálhattak néhányat a zeneszerszámok közül. A Pitypang mesezenekar koncertje a piknik egyik csúcspontja volt: az ifjú közönség önfeledten táncolt, mókázott együtt a zenekarral. „Előre a kezedet, utána hátra; Előre a kezedet, utána rázzad” – a gyerekek „vették a lapot”, bekapcsolódtak a játékba, új ötletekkel bővítették a lehetséges rázni valók sorát. Legvégül pedig, ahogyan az egy igazán jó buliban szokás, „vonatoztak” egy jót, ment a gőzös a székek között, előre is meg hátra is.

A színpadi programot a Vörösmarty Színház közkedvelt művésze, Závodszky Noémi zárta, aki kedvesen maga mellé invitált néhány táncos lábú kislányt és fiút. A helyszíni önkéntes tánccsoport lelkesen „kísérte” a színésznő műsorát, amelyben többek között olyan jól ismert dalok hangzottak el, mint az Éjjel az omnibusz tetején, a Kellene ma éjjel egy kis haccáré, haccacáré vagy a Pá, kis aranyom, pá kezdetű slágerek – ezeket természetesen a téren ülő hallgatóság is együtt dúdolta az előadóval, ahogy az ezeket követő könnyűzenei örökzöldeket is.

Fotó: Hajnal Csilla és Lőrincz Miklós

 


 

,