Hírek

Kis viking kaland és nagy buli is volt Szárazréten

2021. október 3.   SZKKK  

Színes labirintus, labdakergetős akadálypálya, kézműves foglalkozások, táncbemutató, viking mese, zenés bűvész show, Buch Tibor örökzöld dalokból összeállított műsora délelőtt, délután pedig a Fejér színei című megyei néptáncos találkozó 17 együttesének sokféle tájegység táncait felvonultató bemutatói – gazdag program várta szombaton a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarba látogatókat. A napot egy nagy buli zárta: Nagy Feró a színpadon, a közönség pedig előtte, vele együtt a nézőtéren énekelt.

Két bot, zsákvászon, egy kis vatta és színes szövetdarab – ezen kívül már csak egy kis türelem kellett, hogy a gyerekkézbe való bábu elkészüljön a kézműves asztalnál. A parkolóban felállított sátorban illatzsákot, de akár fából faragott kis hangszert vagy asztali díszt is készíthetett, akinek ügyeskedni volt kedve. A gyerekek a kertben labirintusban bolyonghattak, de sikere volt az akadálypályának is, ahol egy seprűszerű szerszámmal terelgették végig a labdát a szalagokkal jelzett útvonalon.

A Free Spirit táncosainak bemutatója után a játszósátorban egy „kis viking komédia” várta a gyerekeket. Varró Dániel A leprikónok átka című meséjét Ács Tamás játszotta el – a zseniálisan megírt történetet zseniális előadásban láthatta a közönség. A remek színész mellett zenésztársa, Bergics András játéka, no és a bábok, meg a jól kitalált kellékek és díszletek tették teljessé a mini színházi élményt. Hogy a jelzők egyáltalán nem túlzók, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a jelenlevő felnőttek is élvezték a kalandos mesét, többektől is hallottunk elismerő szavakat az előadás alatt. A történet egy átokverte kis viking faluról és az átok feloldásáért a veszélyeket is vállaló kis viking harcosról szól, akinek sok feladatot kell megoldani, hogy a varázsfőzet összetevőit meglelje. A mese egyáltalán nem szokványos, és nemcsak a viking világ, a humorral átszőtt, dallamos nyelvezet miatt, hanem mert egy-egy csomópontnál a gyerekek maguk választhatják meg, hogyan, merre kanyarogjon tovább a történet. Szóval, aki most látta, hallotta a mesét, legközelebb is megnézheti, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazt a sztorit látja majd a színpadon!

A mese után újabb varázslat következett, a nagyszínpadon Mollini, a bűvész trükkjeit csodálhatta a nagyérdemű. A gyerekek itt is aktivizálhatták magukat, a bűvész sorra kérte fel az aprónép egy-egy tagját a közreműködésre: egy kislány kezéből a tojást tüntette le, két másik gyerekkel egy zsinórra fűzött kockát bűvöltek, egy nagyobb csapattal pedig karikákkal trükköztek, hol egymásba öltötték, hol meg elválasztották őket egymástól – mindenki igazi varázslónak érezhette magát néhány percig.

A közönségkedvenc Buch Tibor szombaton épp ebédidőben érkezett a színpadra, örökzöldeket „tálalt fel” a rajongóknak, akik nagy kedvvel „fogyasztották” azokat, együtt énekelték az előadóval a romantikus, főként olasz dalokat. A színész-énekes végül az utolsó utáni ráadásnál felállította a közönséget, hogy a Délibábos Hortobágyon kezdetű operettsláger alatt táncoljanak is egy jót.

A tánc délután a színpadon folytatódott – a Fejér színei című megyei néptáncos találkozón egymást követték az együttesek. Összesen 17 csoportot láthattak az érdeklődők: az Alba Regia Táncegyüttes, az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportja, az Ikarus Senior Táncegyüttes és a TáncolKODÓ Táncegyüttes Székesfehérvárról, a szabadbattyáni Sárrét Néptáncegyüttes, az Adony Táncegyüttes – Salina, a Nagyvenyimi Táncegyüttes, a Mezőfalvi Néptáncegyüttes, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, a Baracs Néptáncegyüttes, a csókakői Barkócaberkenye Néptánccsoport, a martonvásári Százszorszép Táncegyüttes, az iszkaszentgyörgyi Szent György Táncegyüttes, a Madocsai Hagyományőrző Néptáncegyüttes, a Pyrgos Zenekar és Táncegyüttes Beloianniszból, a Saarer Tanzgruppe Szárról, a Zorica Tánccsoport Ercsiből érkezett, hogy bemutassa koreográfiáját.

A táncosokat élőzenével kísérte a fehérvári Galiba és a Szedtevette zenekar. A táncok az egész Kárpát-medencét bejárták, a nemzetiségi csoportok jóvoltából pedig tányértöréssel és virágszirom-dobálással fűszerezett görög sirtakit, sváb polkát és délszláv körtáncokat is láthattunk. A házigazda Alba Regia Táncegyüttes mellett a legnagyobb tapsot a madocsai hagyományőrzők és a görög kultúrát képviselő Pyrgos fergeteges show-ja kapta, de vastapssal jutalmazta a közönség a találkozót záró nagyvenyimiek cigánytáncát is.

A néptáncos bemutatók után Nagy Feró lépett a színpadra, aki a jól ismert dalokkal zárta a napot: az előző körben fellépők a nézőtéren ülőkkel és az énekessel együtt csináltak igazán jó hangulatú esti bulit Szárazréten.

Fotó: Simon Erika (ÖKK) és Lőrincz Miklós