Hírek

Történelmi játék a színházban, Aranybulla piknik a Városház téren

2022. április 20.   SZKKK  

Összművészeti történelmi produkció a Vörösmarty Színházban és egész napos, a 13. századot idéző, szórakoztató, ismeretterjesztő programok a Városház téren – az Aranybulla-emlékév egyik legjelentősebb eseménye lesz a vasárnapi: 800 évvel ezelőtt április 24-én a székesfehérvári országgyűlésen adta ki az Aranybullát II. András király. A programokról szerdán tartottak sajtótájékoztatót.

Tavaly decemberben hirdette meg a város önkormányzata az Aranybulla-emlékévet a dokumentum kiadásának 800. évfordulója tiszteletére. Az emlékév célja, hogy a fehérváriak és mindenki, aki kötődik a városhoz, közösen emlékezzen, együtt ünnepeljen. „A járványhelyzetben nem volt könnyű a tervezés, de egyet biztosan tudtunk: Szent György napján, amikor II. András kiadta az Aranybullát, kell egy nagy ünnep, amely méltó az európai jogtörténetben is fontos szerepet játszó dokumentumhoz” – fogalmazott Lehrner Zsolt. Az alpolgármester kiemelte: a város előadóművészeti közösségeinek összefogásával olyan produkció valósul meg a Vörösmarty Színházban, amely képes megmutatni a város kultúrájának erejét, sokszínűségét, a Városház téri piknik pedig kuriózumokkal teli, izgalmas, hasznos kikapcsolódást nyújt minden korosztálynak.

„Új minőséget hozunk létre az összművészeti produkcióval, amelyben próza, zene és tánc egyenlő hangsúllyal van jelen. Az előadás a lélekre hat, elgondolkodtat, és történelmi ismereteket is közvetít” – mondta Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója a Vörösmarty Színházban vasárnap 15 és 19 órakor látható bemutatóról. Az 1222 című zenés történelmi játék a Székesfehérvári Balett Színház produkciójaként, több alkotó és társulat összehangolt munkájának eredményeképpen született meg. A darab drámai betéteit, valamint a nyitó és a záró kórusmű szövegeit L. Simon László, a dalszövegeket Somogyi Szilárd írta, a zenét Kocsák Tibor szerezte. A Vox Mirabilis Kamarakórus, a Vörösmarty Színház és a Székesfehérvári Balett Színház művészeinek, valamint az Alba Regia Táncegyüttes néptáncosainak közreműködésével létrejött előadás koreográfusa Egerházi Attila és Majoros Róbert, rendezője Egerházi Attila, társrendezője Somogyi Szilárd. Az előadásre jelképes, 500 forintos áron vásárolhatók jegyek a színházban, illetve online a jegy.hu oldalon.

A Városház téren egész napos, ingyenes program várja a fehérváriakat április 24-én, 10 órától este hatig – az Aranybulla piknik eseményeit Benkő-Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője ismertette. A belvárosba látogatók izgalmas időutazáson vehetnek részt, az érdekes, szórakoztató, de egyben ismeretterjesztő programok segítségével visszarepülhetnek a 13. századba, hogy – többek között – a középkori nyomdával elkészítsék az emlékévhez kapcsolódó egyedi okmányukat. Íródeákokká válhatnak, kipróbálhatják a tintakészítést, a papírmerítést, megtanulhatják a nád- és a lúdtoll használatát, megismerkedhetnek a korabeli írásformákkal. Azt is megtudhatják, mi mindennel foglalkoztak az írnokok, milyen alapanyagokat használtak a hivatalos írásokhoz, hogyan és miből készültek a pecsétek, de kiderül az is, milyen szerszámokkal dolgoztak a rézművesek és a kovácsok. A gyerekek fakardot, pajzsot, koszorút és fátylas fejdíszt készíthetnek a kézműves foglalkozásokon. Az egész napon át tartó jó hangulatról a Bordó Sárkány Régizene Rend gondoskodik, délután három és öt órakor az Alba Regia Táncegyesület Senior csoportja hívja táncba a látogatókat, a 15 órai táncházban a talpalávalót a Kákics zenekar húzza. Az esemény résztvevői utcaszínházat is láthatnak majd: a Székesfehérvári Királyi Napokról ismert és kedvelt Jobku és Dzsevu akrobatikus történelemóra-színházában II. András és az Aranybulla történetét játssza és meséli el Egger Géza és Lábodi Ádám. A darab 16 órakor kezdődik.

Fotó: Simon Erika (ÖKK)

1222 – Részletek és online jegyvásárlás »
 
Aranybulla piknik »