A szél ismét legyőzte a királyokat, az óriásbábok nem vonultak fel szombaton, de a Vörösmarty Színház előtt fogadták az érdeklődőket. A hagyományőrzők látványos összecsapásai után az összegyűltek spontán „udvari bálban” találták magukat egy jókedvű külföldi diákcsapatnak és a Tabulatúra Régizenei Együttesnek köszönhetően. A Zenepavilonban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar fafúvósai muzsikáltak.
Az utolsó júliusi szombaton az időjárás újra megtréfálta a Vörösmarty Színház előtt felsorakozott óriásbábokat: a szél miatt a szervezők ismét kénytelenek voltak úgy dönteni, hogy az uralkodók – II. András és gyermekei, IV. Béla és Szent Erzsébet – az épület előtt maradnak, és állófogadásra várják népüket. Az érdeklődők jöttek is szép számmal, figyelmesen hallgatták, ahogy Cservenka Ferenc bemutatja az Árpád-háziak nagyjait, akik mellett most is megjelent egy minibább, ezúttal Aragóniai Beatrix tette tiszteletét a programon.
Az óriásbábok és a látogatók szórakoztatására ezen a szombaton a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület tagjai mutatták meg bátorságukat, ügyességüket. A 2013 óta működő egyesület a IX–XI. század időszakát, annak kultúráját, viseleteit, fegyvereit igyekszik bemutatni; nemcsak magyar, hanem a korban a Kárpát-medencében megjelenő más népeket, így például kései avarokat, szlávokat vagy vikingeket is megjelenítik. Szombaton egy északi különítmény heves összecsapásait láthatták a nézők, akik elismerő tapssal jutalmazták a teljesítményüket. A karddal vívott, hangos kiáltásokkal fűszerezett párbajok különösen a gyerekek és egy éppen a városban tartózkodó külföldi diákcsoport körében arattak nagy tetszést.
A színház elé visszatérő közönség hamarosan udvari bálban érezhette magát: a Tabulatúra Régizenei Együttes muzsikált, és a középkori dallamok nem hagyták érintetlenül a körülállókat. A külföldi diákok közül előbb egy fiú, majd hozzá csatlakozva egy-egy lány perdült táncra, végül a fiatalok jókedve magával ragadta a nézőket is, akik közül egyre többen álltak be a spontán alakult „udvari bálba” – az óriásbábok elégedetten figyelték a tiszteletükre lejtett körtáncot a magasból.
A program zárásaként a Zenepavilonban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar fafúvós kvintettjének kiskoncertjét hallhatták a zenekedvelők, többek között Mozart, Hayd és Stavinsky muzsikáját élvezhették Hámori Zsófia (fuvola), Fóris István (oboa), Dávid József (klarinét), Tóth Sára Rebeka (fagott), Balogh Bottyán (kürt) előadásában.
Augusztus 6-án, szombaton 17 órakor újra várják az érdeklődőket az óriásbábok, akkor Géza fejedelem, Sarolt fejedelemasszony, Asztrik püspök és Szent István király „fogadja” az alattvalókat a belvárosban.
fókusz, Székesfehérvári Királyi Napok