Hírek

Lírából szőtt rongyszőnyeg a tóparton

2022. július 13.   SZKKK  

Zenével körített versek a színházteremben, jazz és blues az épület mögötti amfiteátrumban: tartalmas estét tölthettek a Székesfehérvári Közösségi Központ Fürdő sori központjában mindazok, akik ezeket a zenés eseményeket választották szerda estére.

Az est első részében Kurta Niké és Laboda Kornél színművészek előadásában a Rongyszőnyeg című előadás részese lehetett a közönség. A színháztermet zsúfolásig megtöltő nézősereget köszöntve a fehérvári származású Kurta Niké elárulta: nagy öröm számára, hogy erre a helyszínre is elhozhatták ezt a produkciót, hiszen a szomszédos Tóparti Gimnáziumban érettségizett, a színésszé váláshoz az első lépéseket pedig itt, az egykori „Szabművház” színháztermében tette meg.

A Rongyszőnyeg produkció Weöres Sándor 1943-ban megjelent versciklusa alapján készült. A ciklus darabjainak egy része gyermekversként lett közismert, bár a költő nem kifejezetten annak szánta őket, más részük kifejezetten komor hangvételű, emlékező, a magányosságot megjelenítő sorokkal ragadja meg az olvasót, hallgatót. A versek levéltöredékekkel, dalokkal kiegészítve hangzottak el két hangszer, egy tangóharmonika és egy gitár segítségével. Az előadás hat részből áll, amelyek egy-egy témát (szerelem, szenvedély, szabadság, elmúlás stb.) járnak körül, ezeket különböző színű, Kurta Niké által készített könyvjelzők (kék, zöld, sárga, piros, fekete és fehér) jelölik – minden előadás más, ugyanis a hallgatóság választásán múlik, milyen sorrendben követik egymást a ciklusok.

Az előadást kis helyszínváltással Vörös Janka és Fövenyi Máté koncertje követte az épület mögötti amfiteátrumban: az énekes-gitáros duó legújabb, jazz alapokra épülő saját szerzeményeit hallhatta a közönség. A duó harmonikus közös zenei nyelve az immár 15 éves közös munkának köszönhető: Vörös Janka Sólyom László- és Ablakos-Lakatos Dezső-ösztöndíjas jazzénekesnő, saját zenekara, a Newseries mellett számos könnyűzenei projekt közreműködője, a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakgimnázium és a Kodolányi János Egyetem művésztanára – Fövenyi Máté pedig a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakgimnázium jazzgitár-tanára, több hazai könnyűzenei formációban játszik, jelenleg a Newseries zenekarral és a Freddie produkcióval járja az országot.

Fotó: Lőrincz Miklós

 


 

,