Hírek

Nincs rossz döntés – idővel mindenki megtalálja a pályáját

2023. december 2.   SZKKK  

KarrierKavalkádot szervezett a Konnekt Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ december első szombatján az intézmény Fürdő sori épületében, ahol előadások, szakmai beszélgetések és egy önismereti workshop segített abban, hogy a pályaválasztás, vagy pályaváltás előtt álló fiatalok megtalálhassák, vagy közelebbről megismerhessék jövőbeli szakmájukat. 

A rendezvény elsősorban a 11. és 12. évfolyamos diákok számára kínált lehetőséget arra, hogy szabadon beszélgethessenek a számukra érdekes szakmát képviselő felnőttekkel, valamint inspirálódhassanak a pályaorientációval kapcsolatos előadások, szakmai beszélgetések és a „Hova tovább?” önismereti workshop által.

Kiemelkedően fontos kérdéskört jár körbe a Karrier Kavalkád azzal, hogy a pályaválasztásban segít a fiataloknak – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester a rendezvény megnyitóján, hangsúlyozva, hogy ez hiánypótló rendezvény, hiszen egy-egy szakma vagy irány évtizedeken keresztül elkíséri az életünket. A városvezető kitért arra, hogy bár életünk során többször válthatunk munkahelyet vagy feladatkört, azok a képességek, amelyek velünk együtt fejlődnek, végigkísérnek minket. Ezért kiemelten fontos, hogy merre indulnak el a pályakeresők, és hogy megtalálják azt, amit szeretnek csinálni, hiszen a boldog és egészséges felnőttkorhoz elengedhetetlen, hogy az ember olyan munkát végezzen, amiben örömét leli.

A délután Stumpf Kata „Hogyan lehet jól keresni?” című előadásával indult: a Konnekt Egyesület elnöke személyes életútját, tapasztalatait elmesélve adott tippeket a résztvevőknek, hogyan találják meg a megfelelő hivatást. Elárulta, hogy élsportolóként élete nagy része tervezetten zajlott, amíg abba nem hagyta a szinkronúszást. Az addigi keretekből kilépve kezdődött útkeresése, rengeteg kérdéssel. Élete meghatározó pillanatain keresztül vezette végig a hallgatóságot azon, mi az, ami igazán fontos a mindennapokban ahhoz, hogy válaszokat találjunk ezekre a kérdésekre.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Damniczki Balázs cukrászmester kerekasztal-beszélgetése a politikusi és a vállalkozói „szakma” rejtelmeibe, nehézségeibe avatta be a jelenlévőket, és az is szóba került, hogy miként kerültek ezekre a pályákra. A polgármester fiatalon természetesen nem készült politikusnak, eredeti jogász szakmája családi indíttatásból jött. Damniczki Balázs viszont gyerekkorától cukrász szeretett volna lenni, és tudatosan építette fel pályáját a szakmunkásképzőtől kezdve az érettségin át az egyetemig, ahol élelmiszermérnökként diplomázott.

Azurák Csaba tévés műsorvezető és Tőkés Dániel séf beszélgetése az álommunka vagy megélhetés közötti választás kérdéskörét járta körbe, és ők is elmesélték, milyen kacskaringós úton jutottak el jelenlegi hivatásukhoz. Azurák Csaba mondta ki a nap talán legfontosabb tételmondatát: „Nincs rossz döntés!” Megnyugtatta a jelenlévőket, hogy akármilyen szakmát is választ valaki elsőre, idővel el fog jutni arra a pályára, amelyben örömét leli. „Semmi gond nincs azzal, ha nem tudjátok 17-18 évesen, hogy mik akartok lenni. Azzal sincs baj, ha 22 évesen nem tudjátok. Életetek során lesz 8-10 pályamódosításotok, és olyan szakmákban is nagyon sokan fogtok dolgozni, amelyek ma még nem is léteznek” – mondta Azurák Csaba.

A délután programja a szakmabeliekkel való kötetlen beszélgetésekkel folytatódott: csaknem harminc különböző szakma képviselői foglaltak helyet az asztaloknál, ahová a jelenlévők szabadon leülhettek, és bármilyen kérdést feltehettek. Többek között orvos, vállalkozó, csillagász, űrkutató, rendőr, tolmács, magántanár, tévés műsorvezető fogadta el a szervezők felkérését.

A beszélgetésekkel párhuzamosan Hortobágyi Sára és Szarvas Szilvi pályaorientációs önismereti workshopot tartott azoknak, akik erre előzetesen jelentkeztek. Az esemény résztvevői lehetőséget kaptak regisztrálni a Konnekt Önismereti Akadémia 4+1 alkalmas pályaorientációs, önismereti képzésére is. Ezen a programon keresztül felfedezhetik saját erősségeiket, meghatározhatják jövőképüket és láthatják, hogyan működnek csapatban.

Fotó: Lőrincz Miklós és Vörös Ádám