Bejgli címmel indította adventi kreatív stúdió-sorozatát még az első adventi hétvégén a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) a Fürdő sori épületben, most pedig elérkezett az utolsó alkalom is. December 21-én negyedik alkalommal vehetnek részt az érdeklődők a workshopon, ahol bőr kistáskát vagy neszesszert lehet majd készíteni Szerencsés Gabo divattervezővel a délutáni órákban.
Az ünnepváró hétvégéken eddig három alkalommal adott lehetőségeket az SZKKK, hogy az érdeklődők részt vehessenek a kreatív workshopokon a Fürdő soron. A stúdió-sorozat elérkezett az utolsó alkalmához: december 21-én, szombaton délután két órától egészen estig tart majd, hogy a résztvevők bőr kistáskát vagy neszesszert készíthessenek Szerencsés Gabóval.
A termékek textil és bőr kombinációiból, ha úgy tetszik, „patchwork” jellegű technikával készülnek, ahol bőr külső részből és textil belső részből állnak majd a táskák. Izgalmas felületű, szegecselt vagy fűzött külsők és textil belsők ellentétes, de mégis harmonikus találkozására lehet számítani, így mindenképpen egy extravagáns kis táskával vagy neszesszerrel térhetnek haza a résztvevők.
A programra minden jegy elkelt.
Az esemény sajtónyilvános.