A hagyományokhoz hűen idén is sporttal ünnepelt Székesfehérvár: közel félszáz egyesület sokszáz sportolója vett részt a Petőfi-szobortól indult csütörtöki felvonuláson, ezt a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban bemutatók, közös edzések és más programok követték; a város polgármestere is itt adta át a Székesfehérvár Sportjáért elismerést. A nap folyamán egészen estig egymást érték a programok.
Vívófelszerelésbe, karateruhába, vagy éppen futballmezbe öltözött sportolók érkeztek csütörtökön reggel a szélrózsa minden irányából a Petőfi-szoborhoz, hogy aztán a színes és népes tömeg a Székesfehérvári Fúvószenekar, a Sopianae Brass és a PTE Brass Band zenés kíséretével a várost átszelve hirdesse, ünnepelje Fehérvár sportszeretetét. A vidám menet élén hagyományosan a zászlóvivők haladtak: Illés Nóra (Fehérvári Küzdősport SE), Szabó-Májer Krisztina (Alba Fehérvár KC), Laufer Gabriella (Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia), Alapi Márton (Fehérvár AV 19), Kass Balázs (Alba Fehérvár), Varga Gréta (MÁV Előre), Gál András (Senshi Karate-Do Egyesület) és Demeter Bence (Alba Volán Sportklub) kezében érkezett a magyar és a székesfehérvári zászló a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központba.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ idei felhívására több mint ötven egyesület, szervezet jelentkezett, így a Bregyóba érkezésüket követően azonnal felpezsdült az atlétikai központ. A szikrázó, nyarat idéző napsütésben dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg az egész napos rendezvényt, aki szerint öröm volt látni a seregszemlén részt vevő rengeteg egyesületet és kisebb-nagyobb sporttal foglalkozó közösséget. Hozzátette, azért is fontos ez a május 1-je, mert a MÁV Előre férfi röplabdásai ma kezdik meg a bajnoki döntő küzdelmeit, így az ő biztatásukra is szólt a Bregyóban összegyűltek tapsa.
Hagyományosan a sportmajális nyitányán adják át a Székesfehérvár Sportjáért díjat, amellyel az Önkormányzat kifejezi nagyrabecsülését a város sportjáért kimagasló munkát végzőknek. A 2025-ös esztendő egyik díjazottja Turós Arnold, a Fehérvár Küzdősport SE vezetője lett, akinek dr. Cser-Palkovics András adta át a díjat, az egyesület sportolóinak hatalmas üdvrivalgása közepette. Amint a méltatásból kiderült, a díjazott – saját megfogalmazása szerint – jó ökölvívó volt, csak éppen edzeni nem szeretett, ezért – bár versenyzőként is akadtak sikerei – trénerként teljesedett ki, s vált egy kiváló szakmai műhely vezetőjévé. 2024-ben Turós Arnold több tanítványa is háromszoros korosztályos országos bajnok lett, emellett számos tanítványa állt a dobogón nemzetközi vagy hazai versenyeken. Munkájában nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésére, a tanítványait oly módon motiválja, hogy elhiszik: képesek elérni a kitűzött célt és azokért lelkesen küzdenek. A Deák utcai edzőterembe látogatókat mindig jó hangulat és támogató közeg fogadja, a nagyok mindenben segítik a kicsiket, akik példaképként tekintenek az idősebbekre. Végtelen türelme van a tanítványokhoz, az edzői feladatokat hivatásnak, elhivatottságnak tekinti, eredményei ellenére – vagy éppen ezért – mély alázat jellemzi.
A megnyitót követően aztán a fiatalok és a régebb óta fiatalok is szétszéledtek a Bregyó központ minden irányába, hiszen nindzsa-pálya, mászófal, és immár hagyományosan egy 35 méteres Exatlon-pálya is várta a mozogni vágyókat. És persze a jelenlévők olyan klasszikus sportokat is kipróbálhatnak, mint a pingpong, a csocsó, sőt sakkozni is megtanulhattak. A hölgyek körében természetesen Szentgyörgyi Rómeó egyórás aerobik edzése aratta a legnagyobb sikert, sokan gyülekeztek, majd mozogtak együtt a színpad előtt a fitneszedző instrukciói alapján. Közben a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia szervezésében megkezdődött a Streetbal Jam, amelyen a jelentkezők az életkoruknak megfelelő kategóriában küzdhettek meg a többi csapattal.
Nem hiányozhattak a sportos rendezvényről Székesfehérvár legismertebb, világbajnok sportolói sem, a délben kezdődött közönségtalálkozón Vörös Zsuzsanna, Kovács Sarolta, Demeter Bence, Tárkány Zsombor és Varga Orsolya voltak Horog László sportújságíró vendégei.
A város egyesületei, szervezetei az egész napos kitelepülés mellett színpadi bemutatókkal is igyekeztek felhívni magukra a figyelmet: estig folyamatosan váltották egymást a színpadon, a közönséget is megmozgatva. Az eseményen bemutatkozott a Székesfehérvárra települt HQ MND-C, azaz a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság is. Az atlétikai centrum mögötti füves területen pedig igazi retro majális várja a látogatókat, lánchintával, és számos pörgő-forgó játékkal, vattacukorral és sok-sok vidámsággal.
A város sportszervezetei mellett Bánhegyi Adrienn többszörös világ- és Európa-bajnok is ugrókötél-bemutatót és workshopot tartott. Adrienn mintegy 15 évig űzte versenysportszerűen az ugrókötelezést, 2010-ben bekerült a Cirque du Soleil társulatba, 2014-ben pedig részt vett a német Das Supertalent tehetségkutató műsorban. Több NBA-mérkőzésen is fellépett (Orlando Magic és New York Knicks félidőkben), szerepelt a riói karneválon, illetve a 2016-os riói olimpián is.
A Sportmajális délutánján hajómodellek cikáztak a Csónakázó-tavon, az SZKKK épületével szemben. A szervezők komoly hajóflottát vonultattak fel, és vártak olyan érdeklődőket is, akiknek további úszó modelljeik vannak, így igazán látványos bemutató kerekedett a tavon.
Szöveg: Házi Péter (ÖKK) és SZKKK, fotó: Simon Erika (ÖKK), Lőrincz Miklós és Salacz Máté