Foci a kertben, kézműves foglalkozás és székfoglaló a teremben, látogatás az Óramúzeumban – mozgalmas napja volt a ma kezdődött Mesterségek Hete tábor résztvevőinek, akik a ráadásként még a Virágóra alá, az óraszerkezet közelébe is eljutottak. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ napközis táborában a gyerekek a héten a nemezeléssel és az agyagozással is megismerkednek, de „berándulnak” a Szárazréti Közösségi Központból a Hetedhét Játékmúzeumba is.
„Ez itt egy cápa, ez egy rája, ez meg tengeri csillag” – mutatja a feldíszített papírpoharat a cserfes kislány, akiről gyorsan kiderül, hogy Lucának hívják. A biztonság kedvéért a név is rákerült ugyanis az ivó alkalmatosságra, hogy biztosan ne cseréljék össze egymással a gyerekek, akik mától péntekig a Mesterségek Hete táborban töltik az idejüket napközben. A Szárazréti Közösségi Központ igazán jó helyszín erre, a hangulatos kertben jókat lehet játszani. A fiúk, akik reggel óta már össze is barátkoztak, mesélik: fociztak egyet, most van a félidő, egy hosszabb szünet után megy majd tovább a meccs. Addig még itt bent játszanak egyet: a táborban segítő önkéntes fiatalok székfoglalóra hívják őket, amibe a gyerekek szívesen be is szállnak. Megszólal a zene, a kis csapat körbejár, aztán, amikor hirtelen csend lesz, nagy nevetés közben igyekszik mindenki helyet találni magának.
A játék mellett persze sok más elfoglaltságot is kínál a tábor. A gyerekek „berándulnak” a héten e Hetedhét Játékmúzeumba és a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményével is megismerkedhetnek – és természetesen érkeznek a mesterek, hogy beavassák a „kisinasokat” a mesterségek titkaiba. Az ősi technika, a nemezelés alapjait például Lendvai Judittól leshetik el, Tóthné Albrecht Anikó textilműves népi iparművésszel kis figurákat készíthetnek, Csuporné Angyal Zsuzsa fazekas iparművész pedig az agyagozással ismerteti meg a gyerekeket.
De térjünk vissza az első napra, amikor is az óra és az órás mesterség állt a középpontban. A hétfő délután programban elsőként az Órajáték figuráit és dallamát figyelte a kis csoport, aztán az Óramúzeumban jártak, ahol az óriási szerkezetek mellett egészen kicsi órákat is láttak a táborozók. Hallhattak az Óramúzeum megálmodójáról, létrehozójáról, a fehérvári toronyórák „orvosáról”, Kovács Jenőről, aki igazi lokálpatriótaként dolgozott Fehérvárért. Nagy sikere volt a falon megszólaló zenélő órának, és figyelmesen hallgatták a gyerekek a vándor órásmester történetét is, aki ősszel körbejárta a vidéket, kiosztotta az anyagokat – fémet, fát, festéket –, mindig ugyanazoknak az embereknek, akik aztán elkészítették mindig ugyanazt az alkatrészt: a mutatókat, rugókat, láncokat és órafedlapokat. Az órásmester tavasszal visszatért, begyűjtötte és eladta a ma is szépséges – és persze működőképes! – órákat, aztán ősszel újra kezdődött a munka.
A legnagyobb érdeklődéssel talán mégis a verkli működését figyelték a múzeum kis látogatói: belekukkantottak a belsejébe, ahol a zenét rejtő szalag rejtőzik, és végül ki is próbálhatták a szerkezetet. Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű dolog ez: aki nem tekert elég erősen, annak bizony csak nyekergett és nem muzsikált a zeneszerszám, ami nem mellesleg látványnak is szép, míves darab.
Az „órás” nap végén egy különleges helyszín várt még a gyerekekre. Kovács András órásmester vezetésével a Virágórához sétáltak, ahol egy kis bevezető után feltárult az óra alá vezető ajtó, és a táborozók megnézhették, milyen is a Virágóra „lelke”. Az órásmester elmesélte a gyerekeknek, hogy amíg az óra jár (télen kikapcsolják, hogy tönkre ne menjen), minden nap reggel eljön és ellenőrzi a szerkezetet. Amit egyébként rajta kívül hosszú idő után most lát először más is – mondta még a gyerekeknek, hiszen ide akárki nem jöhet be. Már csak ezért is érdemes volt a táborba jelentkezni, de – mint ahogy már említettük –, sok más érdekesség is vár a gyerekekre a hét folyamán.
Fotó: Hajnal Csilla, Ványolos Bernadett, Lőrincz Miklós
