Hírek

„Mint a Titkok kamrája a Harry Potterben!”

2019. február 22.   Hajnal Csilla  

Pénteken délután rendezték a Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedő elődöntőjét, amelyben a középiskolás csapatok keresztül-kasul bejárták a belvárost: a kezükbe kapott térkép jelzéseit követve keresték fel a város történelmében fontos helyszíneket és válaszoltak a kérdésekre. A fagyos szél ellenére a diákok jól érezték magukat a nyomozós játékban, olyan helyeken is járhattak, amiről eddig még nem is hallottak. Az elődöntőben forgatott kisfilmeket hétfő délig kell beküldeni, ezek értékelése után dől el, hogy kik jutnak be a döntőbe.

A Városháza Díszterméből rajtolt tegnap az elődöntő mezőnye, ahol előbb a polgármester, Cser-Palkovics András köszöntötte a vetélkedőben résztvevő diákokat, majd a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője, Benkő-Igaz Krisztina ismertette a feladatokat. Sorsolás döntötte el, melyik csapat melyik helyszínen kezd, onnan aztán már mindenki maga dönthette el, merre tovább. A belváros egyszerre tele lett papírral és telefonnal a kézben nézelődő diákokkal – a versenyben feladat volt ugyanis az elődöntő megörökítése, így a csapatok egyik tagja folyamatosan forgatott a helyszíneken. A szervezők adtak némi segítséget az ifjú „nyomozóknak”, a vetélkedőt meghirdető plakát színeiben pompázó léggömbökkel jelezték az egyes helyszíneket, ám az időjárás közbeszólt: a lufik nagy része kipukkadt vagy elszállt, mire a diákok elindultak. A felkészültséget bizonyítja, hogy az útjelzők nélkül is sikerült megtalálni a helyszíneket, például a Budenz-ház pincéjét, ahová egy csapat „ez olyan, mint a Titkok kamrája a Harry Potterben!”felkiáltással érkezett meg, hogy aztán élvezettel fedezze fel a kisfilmben is látott képeket a falon.

A felkészülést segítő kisfilmek egyébként tetszettek a diákoknak, többen is úgy fogalmaztak: sok új, érdekes tényt tudtak meg a városról, olyan helyszíneket ismertek meg, amelyekről eddig még nem is hallottak. A filmeket nézték közösen, volt, akik tanárukkal is beszélgettek róluk, mások felosztották őket egymás között, hogy biztosan megmaradjanak az elődöntőre is az információk. Még így is voltak persze nehezebb kérdések, a Hiemer-ház pincéjében a legtöbb csapat sokáig keresgélte például a kerékvető követ, a Török udvarban viszont mindenkinek sikerült a csempelapokra írt betűkből összerakni az egykori fürdőt építtető pasa nevét. A feladatokat rejtő helyszínek mellett úgynevezett kitérő pontokat is elrejtettek a térképen a szervezők, ezeket a borítékokban megkapott régi képek alapján kellett felfedezniük és lefotózniuk a csapatoknak – a többségnek nem is okozott gondot felfedezni a Rózsa utcát, a Maulbertsch-kutat vagy az egykori kanonok házat a Megyeház utcában.

Az első csapat körülbelül két óra múlva érkezett vissza a kezdőpontra, a Városházára, hogy leadja a szervezőknek a kitöltött feladatlapját – utánuk aztán lassanként érkeztek a többiek is. A visszajelzésekből úgy láttuk, a diákok élvezték a játékos vetélkedőt, a kérdéseket sem tartották nagyon nehéznek, csak a hideg szélre panaszkodott mindenki. Ezzel együtt is jól sikerült a verseny, többen már most azt mondták: szívesen jönnének újra játszani.

Erre a döntőbe jutott csapatoknak lesz is lehetősége. Hétfő délig kell beküldeni azt a kisfilmet, amit most, az elődöntőben készítettek a csapatok. Ennek értékelése után dől el, ki jut be a döntőbe, amelynek helyszíne a Vörösmarty Színház lesz április elsején. A finalisták névsorát honlapunkon és a vetélkedőhöz kapcsolódó Facebook-csoportban is közzétesszük.

Fotó: Molnár Artúr (ÖKK), Igari Balázs, Turáni-Kerkay Zita, Hajnal Csilla és Lőrincz Miklós

Az elődöntővel folytatódott ma délután a Belvárosban a Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedő, amelyben 17 középiskolás…

Közzétette: Fehérvári program – 2019. február 22., péntek

Pénteken délután a fehérvári belváros megtelt papírral és telefonnal a kézben nézelődő diákokkal – a Siklósi Gyula…

Közzétette: Fehérvári program – 2019. február 22., péntek

Van még egy adag fotónk a Siklósi Városismereti Vetélkedő tegnapi elődöntőjéről, amelynek keretében a résztvevő csapatok olyan helyeken is járhattak, amiről eddig még nem is hallottak. Fotó: Lőrincz Miklós

Közzétette: Fehérvári program – 2019. február 23., szombat

 

 


 

,