Hírek

Őseink nyomában a Felvidéken

2019. július 2.   Lőrincz Miklós  

Dévénnyel és Pozsonnyal ismerkedtek július elsején az első Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedő döntősei: a felvidéki utazás a vetélkedő egyik nyereménye volt, valamennyi döntős versenyző számára. 

A térség fontos szerepet játszott a történelemben: az ősrégi dunai átkelőnél, a Duna és a Morva találkozásánál emelt dévényi vár a Duna menti kereskedelmi út és a Borostyánút kereszteződésénél áll, Pozsony pedig – a mai Szlovákia fővárosa – Székesfehérvár mellett Magyarország másik hagyományos koronázóvárosa, hosszú időn át fővárosa volt, többször volt az országgyűlés színhelye is.

A látnivalók között és a térség hihetetlenül gazdag történelmében Korpás Árpád kalauzolta a diákokat. A történelmi, irodalmi és földrajzi ismeretek átadása mellett regékkel, mondákkal, korabeli ábrázolásokkal is színesítette a vezetést, Pozsony óvárosában pedig olyan rejtett szegleteket is megmutatott a fiataloknak, amelyek egy átlagos városnézés programjában nem szerepelnek. A rendkívül felkészült idegenvezetőnek ezúton is köszönjük a tartalmas napot!

A felvidéki utazás a vetélkedő egyik nyereménye volt, valamennyi döntős számára. Az utazás során más nyeremények is előkerültek, hiszen a vetélkedő döntőjén csak az első helyezett tópartis Hirtelen jó lesz csapat vette át nyereményeit. Paulik Anna programszervező Dévény várában adta át a 2. helyezett, ugyancsak tópartis Hős6os csapatnak a Gyulai István Memorial belépőjegyeit, a 3. helyezett cisztercis Időutazók pedig az egyik fehérvári szabadulószobába szóló belépőket vehették át tőle.

 

 


 

,