Hírek

„Egy hangversenyteremben éltem az életem”

2019. október 25.   Hajnal Csilla  

Az első adventi vasárnapon idén is több mint négyszáz gyerek énekel majd együtt a Kisangyalok karában. A város ismert és szeretett zenepedagógusa, Hartyáni Mária 2015-ben született kezdeményezéséből mára hagyomány lett, az elmúlt években összesen kétezernél is több diák állt a közönség elé, hogy az alkalmi kórussal előadja a legszebb karácsonyi dalokat a Városház téren.

Egy interjúban azt mesélte, már kisdiák korában elhatározta, ha felnő, tanító néni lesz – és ettől nem is tágított. Fehérvár több iskolájában is tanított Hartyáni Mária, de a leghosszabb időt, három évtizednél is többet a Május 1. téri iskolában töltötte: oktatta, nevelte a gyerekeket, nem csak zenére, az élet minden területén figyelt rájuk. Jártak az Operába, kirándultak, vagy csak sétáltak a városban – sok időt töltöttek együtt, sok régi tanítványával ma is tartja a kapcsolatot. Marika néni vezette az iskola kórusát, amellyel sokszor ért el szép sikereket.

– Boldog ember voltam, vagyok, leszek, mert az életemet egy hangversenyteremben éltem, ahol a koncertek úgy szólaltak meg, ahogyan én tanítottam a diákokat. Ha valami nem úgy sikerült, ahogy vártam, az az én hibám volt, de szerencsére mindig sok jó gyerek vett körül. Amikor Mihályi Eszti néni – aki az énektanárom volt és példaképem a pályámon –, megdicsérte a kórusomat, az a legnagyobb ajándék volt nekem – mesélte a tavaly Fricsay Richárd zenei díjjal is kitüntetett nyugdíjas zenepedagógus, aki nyolcvan éve ellenére most is hihetetlenül aktív, tettre kész. A tanítást rég abbahagyta, de ötletei nem fogytak el.

– Mindig mindenki panaszkodik, hogy a gyerekek nem énekelnek eleget, de ha nem adunk lehetőséget, nem mutatjuk meg nekik, hogy milyen gyönyörűséges dolog a közös éneklés, akkor hogyan várjuk el tőlük, hogy jó kedvvel jöjjenek? Többször javasoltam már, hogy a városi ünnepségeken ne csak a zenetagozatos iskolákat „használják”, hanem a többieket is: már az év elején fel lehetne ajánlani az igazgatóknak, hogy készüljenek egy-egy műsorral, verssel, mesével, énekkel, hadd legyen a gyerekeknek sikerélményük. A Kisangyalok kara a megvalósult álom. Az első évben, 2015-ben úgy kezdtem a szervezést, hogy reggel beültem az autómba és délig végigjártam az énektanárokat, meggyőztem őket: higgyék el, jó lesz – és lám, mára hagyomány lett belőle.

Három éven át mindig új dalcsokorral állt a közönség elé az alkalmi kórus, aztán a már megtanult dalokból válogatták össze a műsort, hogy kevesebbet kelljen tanulni, de minél szebben, egységesebben szólaljon meg a sok száz gyerekhang a téren. Az ideit is hasonlóképpen állítják össze – mondta Marika néni, aki most is aktívan részt vesz az előkészítésben, a szervezésben. Idén tíz iskola tizenegy kórusa jelentkezett a felhívásra: a Táncsics, a Zentai Úti, a Vörösmarty, a Kodály, a Hétvezér, a Kossuth (két kórussal), a Vasvári általános, a Teleki, a Széna téri és a II Rákóczi Ferenc diákjai és pedagógusai készülnek a december 1-jei, gyertyagyújtás előtti fellépésre.

  Fotó: Igari Balázs és Turáni-Kerkay Zita

   


 

,