Önkéntesek

A legaktívabb és a legsegítőkészebb

2019. október 28.   Hajnal Csilla  

A Fehérvári Programszervező Kft. minden rendezvényén dolgoznak olyan idősek és fiatalok, akik szabadidejüket sem sajnálva, lelkiismeretesen tesznek azért, hogy mások, a programok vendégei jól érezzék magukat. Önkénteseink közül most két középiskolást mutatunk be: Echmes Dávid és Horváth Szabolcs a nyár végén elismerést vehetett át a Székesfehérvári Királyi Napokon végzett munkája köszöneteként.

A Koronázási Ünnepi Játékok idején a lovagjelöltek segítője, biztatója volt Horváth Szabolcs a lovagi akadálypálya mellett. Az iskolai közösségi szolgálat ötven óráját szerezte meg itt, de egyébként is kíváncsi volt, milyen lehet a város legnagyobb rendezvénye belülről. Azt kérte, hadd dolgozzon olyan helyen, ahol gyerekekkel foglalkozhat, így került a keskeny gerendán egyensúlyozó, lengő zsákokat kerülgető kicsik mellé. Volt, aki a nagy lelkesedésben lebillent, de Szabolcs ott volt, elkapta a kis lovagot – talán ezért is kapta ő az augusztus végi „köszönöm partin” a legsegítőkészebb önkéntesnek járó oklevelet. Szabolcs a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola 11. osztályát kezdte szeptemberben, a két tannyelvű, öt évfolyamos informatikai képzésre jár. Jó tanuló, mondja magáról, angolból már megvan a középfokú nyelvvizsgája, készül a tavaszi, előrehozott emelt érettségire. A tanulás mellett sportol is: 12 éve rögbizik, hetente kétszer jár tréningre, de otthon is szokott edzeni és rendszeresen fut is.

A legaktívabb önkéntesnek választották a nyár végén Echmes Dávidot, aki az információs pultban tájékoztatta lelkesen a Királyi napok vendégeit, de a fotóival is találkozhattak azok, akik a galériákat nézegették a közösségi oldalon. A Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola végzős, 11. osztályos pék tanulója már tavaly is önkénteskedett az augusztusi fesztiválon, de jóval kevesebbet. Idén viszont minden nap bent volt a belvárosban. Sokat és szívesen beszél, ami néha átok – mondja, de arra jó, hogy könnyen tud kapcsolatot teremteni, talán ezért is volt annyira jó az információs faházban. Dávidot régóta érdekli a fotózás, szeretne a mostaninál komolyabb gépet és fotós iskolába is jelentkezik majd, ha a mostanival végez és az érettségit is megszerzi. Szívesen készít portrékat és persze a rendezvényfotózás is érdekli. Szeretem azokat a pillanatokat elkapni, amelyeket csak az én szemem vesz észre, azok az igazán emlékezetesek – mondja.

Fotó: Igari Balázs