Hírek

Animóka a cirkusz jegyében

2019. november 17.   Lőrincz Miklós  

Az Országos Rajzfilmünnephez csatlakozva november 16-án, szombaton rendezte meg az Animono Animációsfilm-készítő Műhely a hagyományos, ingyenesen látogatható Animóka kreatív foglalkozást a Művészetek Házában, ezúttal a cirkusz jegyében.

A Fejér Megyei Művelődési Központban működő Animono Animációsfilm-készítő Műhely és a Start Kreatív Alkotócsoport éves programjának legkiemelkedőbb eseménye az Animóka családi nap, amelynek fókuszában az animáció áll: érdekes foglalkozásokra – festés, rajzolás, drámajáték, filmforgatás – invitálják ilyenkor a családokat, és olyan, házilag is megvalósítható filmes praktikákra tanítják a látogatókat, mellyel otthon is sikeresen készíthetnek animációs filmeket. A foglalkozás során a gyerekek ahhoz is kedvet kaphatnak, hogy a szakkörökbe járjanak, tanulmányaikat pedig esetleg a MOME-n folytassák.

   

A rendezvény szokás szerint drámajátékkal indult: a résztvevő gyerekek Detre Zsuzsanna tanítónővel közösen találták ki és játszották el azt a mesét, amiből aztán közösen animációs filmet készítettek. Ehhez a mozgatható szereplőket és a hátteret Farkas Noémi és Debreczeni Katalin segítségével készítették el, majd Debreczeni Katalin irányításával forgatták le a filmet. Az idei rendezvény témája a cirkusz volt, a mese és a belőle készült animációs film is erről szólt. A foglalkozás keretében az Animono Animációsfilm-készítő Műhely terméséből válogatott filmcsokrot is láthattak a jelenlévők.

Fotó: Igari Balázs