Hírek, Önkéntesek

A hónap önkéntesét díjaztuk

2019. november 25.   Fehérvári Programszervező Kft.  

Ma adtuk át a hónap önkéntese díjat: az elismerést ezúttal egy nyugdíjas önkéntesünk, Lukács Béláné Piroska, a Nosztalgia Nyugdíjasklub tagja vehette át.

Piroska folyamatosan kiemelkedően aktív résztvevője minden programunknak: az elmúlt hetekben ott volt a Fehérvár Hangja válogatóján, a Fehérvári Lecsófőző Vigasságra készített csomagok összeállításánál, az egészségügyi szűrőnapon – és most lelkesen jelentkezett az adventi hétvégékre is segítőként. Korábban részt vett már a Székesfehérvári Királyi Napokon és ez előző évek több rendezvényén is.

Az elismerést Láda-Handa Edina önkéntes koordinátor és Kenyér Ágnes, a Fehérvári Programszervező Kft. marketinges munkatársa adta át, aki úgy fogalmazott, hogy az áldozatos munkáért cserébe élményt szeretnénk adni: az ajándékcsomagban megbújó desszertes könyv mellett az óriáskerékre és a Diótörő családi balett decemberi előadására szóló tiszteletjegyek is voltak.

A hónap önkéntese nagyon örült az ajándékoknak, és többször is elmondta, hogy nem az elismerésért csinálja, hanem jó érzéssel tölti el, hogy aktívan töltheti a napjait és segíthet másoknak.

Köszönjük Piroska segítő munkáját és reméljük, továbbra is aktív résztvevője lesz önkéntes csapatunknak!