Hírek

Summertime a belvárosban

2020. június 27.   Hajnal Csilla  

A szeles premier után a második szombaton igazi kánikula várta a Művészkorzó vendégeit a fehérvári belvárosban, ahol a Városház téren örökzöld slágereket hallhatott a közönség, majd a hagyományőrzők látványos bemutatóinak tapsolhattak kicsik és nagyok. A nap végén a Zenepavilonban Bach-duók hangzottak el, a zenészek értő kommentálása mellett.

Hiába álltak össze a viking, szláv és honfoglaló harcosok, az aprócska szöszke lány, Lili, egyetlen rúgással ledöntötte a lábáról a pajzsokkal, kardokkal, baltával felfegyverkezett vitézeket – a körben álló nézősereg örömére. A Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület tagjai humorral is tarkított ismeretterjesztő harcművészeti bemutatója nagy sikert aratott a Városház téren, ahol a páncélinges, sisakos alakok megjelenésére ugrásszerűen megnőtt a gyereklétszám. A kicsik mellett a felnőttek is szívesen részt vettek a hagyományőrzők játékában, akik a Városház térről a Fő utca másik végére vonultak, hogy ott tovább szórakoztassák a nézőket.

A történelmi kalandozás előtt a Vörösmarty Színház két fiatal művésze, Ladányi Júlia és Imre Krisztián jól ismert, örökzöld jazz slágereket adtak elő, köztük Gershwin Porgy és Bess című operájának talán leghíresebb dalát, a Summertime-ot. A nap végén a Zichy ligetben az Alba Regia Szimfonikus Zenekar két muzsikusa, Selmeczi Gábor és Kárász András játszott gyönyörű Bach-duókat. A hegedű és a cselló hangja sokakat megállított a liget árnyas fái alatt, volt, aki a bicikli nyergéből, mások a saját pokrócukon üldögélve hallgatták az előadást, amelynek során a hangszerek mellett a művészek is megszólaltak. Megtudhattunk néhány érdekességet a darabokról, de kiderült az is, hogy ez alkalommal úgynevezett historikus vonókkal játszottak, olyanokkal, amelyek nagyon hasonlítanak a Bach korában használtakhoz. Ezeknek az alakjuk is más, mint a maiaké – mesélte Kárász András, és más technika is kell hozzájuk, de ezekkel lehet igazán jól eljátszani a Bach-darabokat.

A Művészkorzó a jövő szombaton is folytatódik, figyeljék honlapunkat és Facebook-oldalunkat, a részletes műsort ott közöljük!

Fotó: Simon Erika (ÖKK) és Igari Balázs

 

 


 

,