Hírek

Új pályázati lehetőség civil szervezetek számára

2021. május 9.   SZKKK  

Az utóbbi időben több szervezet keresi meg intézményünket bemutatkozási lehetőséget keresve: koncertet, tábort, előadásokat, kiállítást szeretnének rendezni. Mi mindenkit arra próbálunk ösztönözni, hogy PÁLYÁZZON – és erre az egyik remek lehetőség most a Városi Civil Alap civil közösségi tevékenységek támogatását elősegítő pályázati kiírás.

Szívesen vesszük azokat a megkereséseket, amelyekben a programszervezések kapcsán intézményünkkel közösen gondolkozva terveznek a szervezetek. A helyi közösség életét meghatározó, értékmegőrző, értékteremtő, a pályázó által szervezett programok előkészítésére, megvalósítására lehet most pályázni a Bethlen Gábor Alapkezelőnél május 21-ig.

A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhettek. A pályázóknak tehát lehetőségük lesz ingatlanberuházási és -felújítási támogatásra; gépjárműbeszerzési támogatásra; eszközbeszerzési támogatásra; programszervezési támogatásra, valamit kommunikációs tevékenységek támogatására pályázni.

Városi Civil Alap pályázati kiírás »

Mi nyitottan állunk minden jó ötlet előtt, legyen az koncertsorozat, foglalkozássorozat, tábor, előadói est, lakásszínház, filmklub, kertmozi, kiállítás vagy workshop. De szívesen leszünk partner a pályázat civil szervezetek kommunikációs tevékenységének támogatására kiírt pontban is.

A megkereséseket a titkarsag@fehervariprogram.hu címen várjuk annak rövid leírásával, hogy mire szeretnének pályázni, mi pedig az illetékes kollégához irányítjuk a jelentkezőket, hogy a lehetséges program helyszíneként segítsük a pályázat összeállítását.

  


 

,