Hírek

Népművészeti programok, moziélménnyel

2021. június 17.   SZKKK  

Fejér megye népzenei- és néptánchagyományait ismerteti meg az érdeklődőkkel az a sorozat, amely 2021. június 24-én, csütörtökön Kisfaludon kezdődik, és a következő hetekben Fejér megye több pontjára is eljut majd a Fonódás Kulturális Egyesület sikeres pályázatának köszönhetően. Kiállítás, ismeretterjesztő előadás, viselet-, hangszer- és táncbemutató is szerepel a kínálatban, ráadásként pedig minden helyszínen mozizhatnak is a résztvevők: a Barátság mozi „házhoz viszi” a filmeket.

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK), valamint a Fonódás Kulturális Egyesület a következő hónapokban – Pesovár Ferencre emlékezve – több eseményt is szervez, melyekhez a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Népművészet Kollégiumától elnyert 1,5 millió forint nyújt támogatást.

Pesovár Ferenc néprajz-, néptánc- és népzenekutató 2020-ban lett volna 90 éves, de a járványhelyzet miatt nem volt lehetőség méltó módon megemlékezni róla – főleg a kistelepüléseken, ahol dolgozott és gyűjtött. A szervezők ezért idén nyáron elsősorban a kistelepüléseken élőknek szeretnének olyan, tavaly már sikeresnek bizonyult összművészeti programot „házhoz vinni”, amelynek középpontjában Pesovár Ferenc munkássága áll.

A közel húsz éve működő Fonódás Kulturális Egyesület megalakulása óta azon dolgozik, hogy Fejér megye és Székesfehérvár kulturális életét gazdagítsa. Alapító tagjaik főfoglalkozásuk révén is a kultúrához állnak legközelebb, hisznek a kisközösséek erejében és fontosnak tartják az ott megszülető szellemi és materiális értékek közvetítését. Céljaik között szerepel a megye és a város múltbeli szellemiségének ápolása, az ifjúság kreatív szellemű nevelése. Az egyesület működteti a „Népművészet a mozivásznon” programban is fontos szerepet vállaló Szedtevette zenekart, amely évente több alkalommal lép fel a város és a megye népzenei és néptáncos eseményein. A szakmailag is elismert együttes gyermekjátszó táncházában havonta több tucat gyermek és család tölti kellemesen a szabadidejét.

Az egyesület céljainak megvalósítása érdekében rendszeresen részt vesz pályázatokon. Az NKA Népművészet Kollégiumától elnyert 1,5 millió forintos támogatásnak köszönhetően a megye több pontján valósulhatnak meg a programok, amelyek elsősorban a néptánchoz kötődnek. A szervezők igyekeztek olyan helyszíneket kiválasztani, ahol kevesebb a programlehetőség, viszont olyanok az adottságaik, hogy megszervezhetők a népművészeti események és a vetítések is.

A szabadtéri helyszíneken – Kisfaludon, Börgöndpusztán és Mezőszentgyörgyön – a közönséget egy, az Alba Regia Táncegyesülettel közösen szervezett vándorkiállítás fogadja, majd egy rövid előadás hangzik el Pesovár Ferenc életéről, munkásságáról: a neves néprajzkutató tevékenységével, gyűjtéseivel jelentősen hozzájárult Fejér megyei néptánchagyományainak megismeréséhez. A néprajzi előadáson Majoros Andor, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti menedzsere kalauzolja végig a közönséget – az előadást néptáncbemutatók színesítik Majoros Róbert, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője és Majorosné Szabó Veronika, az együttes munkatársa, táncpedagógusok előadásában, a Szedtevette zenekar muzsikájára.

A helyszíneken kertmozi is lesz: a Barátság mozi modern hang- és vetítőberendezései valódi moziélménnyel ajándékozzák meg a jelenlevőket: először egy Pesovár Ferenc életéről szóló rövidfilmet vetítenek a fehérvári művészmozi munkatársai, majd egy játékfilmmel zárul a program. A mezőszentgyörgyi helyszínen a kertmozi vetítésén csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni.

A kertmozi program része egy zöld kezdeményezés is, a Barátság mozi ugyanis csatlakozott az „Ültess egy fát!” mozgalomhoz, így minden helyszínen egy-egy facsemete őrzi majd az ottani vetítését emlékét – ez a hagyomány folytatódik ezeken a helyszíneken is.

 

Időpontok és helyszínek:

2021. június 24., csütörtök
Kisfaludi Közösségi Ház, sportpálya (Székesfehérvár-Kisfalud, Könyves Kálmán u. 10.)
20.00 Szabadtéri kiállítás, népzene, néptánc és film Pesovár Ferenc néprajzkutató emlékére
21.00 Kertmozi: Made in Italy – angol-olasz vígjáték

2021. június 29., kedd
Börgöndpuszta, Szent Antal-kápolna melletti tér
20.00 Szabadtéri kiállítás, népzene, néptánc és film Pesovár Ferenc néprajzkutató emlékére
21.00 Kertmozi: David Copperfield rendkívüli élete – angol-amerikai vígjáték

2021. július 9., péntek
Eötvös Károly Községi Könyvtár és Művelődési Ház (Mezőszentgyörgy, Eötvös utca 17.)
20.00 Szabadtéri kiállítás, népzene, néptánc és film Pesovár Ferenc néprajzkutató emlékére
21.00 Kertmozi: Made in Italy – angol-olasz vígjáték