Hírek

Tizenketten készülhetnek a döntőre

2021. november 20.   SZKKK  

A Városháza Dísztermében gyülekeztek pénteken délután azok a diákok, akik úgy gondolták: helyük van a Szóval győzni kommunikációs bajnokság 2021/2022-es mezőnyében. Ki izgatottan, ki nyugodtabban várakozott, míg rákerült a sor, hogy a mentorok előtt röviden bemutatkozzon. Az egész délután tartó meghallgatás végén a 39 jelentkezőből tizenketten, öt ifjú hölgy és hét fiatalember kapott lehetőséget, hogy a mentornapokon felkészüljön a döntőre.

Az előző bajnokságok döntősei közül többen is jelen voltak a pénteki válogatón: volt, aki az érkezőket fogadta, mások a közösségi médiának szolgáltattak információt folyamatosan a történésekről. Az idei jelentkezők között sokan ismerősként köszöntötték a jelenlévőket, hiszen többen is elmondták, leírták a bemutatkozójukban, hogy éppen az ő jó tapasztalataik miatt neveztek a versenyre. Olyan is akadt, aki a polgármester Instagram oldalán vette észre a felhívást, gyorsan kérdezett is a bajnokságról és a biztatás hatására be is adta a jelentkezését.

A diákok egy része nagyon határozottan, magabiztosan ült le, hogy néhány percben bebizonyítsa a mentoroknak – Sohonyai Edit írónak, Kozáry Ferenc színművésznek és Töll Konrádnak, a fehérvári önkormányzat kommunikációs munkatársának –, alkalmas, érdemes a döntőbe kerülésre. Mások kissé visszafogottabbnak mutatkoztak, de összességében sok okos, tájékozott, jól fogalmazó és jól beszélő fiatalt láttunk a válogatón.

Sokféle téma felmerült a meghallgatáson, hiszen a mentorok arra biztatták a diákokat, az őket leginkább érdeklő témáról beszéljenek. Hallottunk lelkes rajongót, aki szinte naprakészen követi a vasúttal kapcsolatos híreket, egy másikat, aki negyedikes kora óta a Gyermekvasút munkatársa; szó esett a környezetvédelemről, a küzdősportokról, a tájfutásról, a kereskedelmi rádiók műsorvezetőiről, de arról is, hogyan lehet tizenévesen elfogadni, hogy az ember egyszer csak cukorbeteg lesz, és egyik napról a másikra változtatnia kell az életén.

A mentorok minden diákot nagy érdeklődéssel fogadtak, a nehezebben megszólalóknak is igyekeztek segíteni kérdésekkel. Voltak humoros pillanatok, időnként hangos nevetés hallatszott ki a Díszterembe, ami talán megnyugtatta a kint várakozókat: ez nem az a hely, ahol a „vérüket veszik”.

A meghallgatás végén – bár néhány diák esetében egyöntetű volt a mentorok véleménye –, nem volt egyszerű kiválasztani a legjobbakat. Végül megszületett a döntés: négy fehérvári és egy pusztaszabolcsi középiskola tizenkét diákja készülhet a döntőre. A fehérvári intézmények közül a Vasvári Pál Gimnáziumból négyen: Csizmadia Máté Noel (12.), Dallos Kristóf Vladimir, Szvoren Eszter és Tóth Máté (11.); a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolából hárman: Bódis Bence (11.), Kollár Bálint (11.) és Molnár Szimonetta Lucia (12.); a Ciszterci Szent István Gimnáziumból szintén hárman: Major Benedek (12.), Povlács Mira (10.) és Still Péter (12.); a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumból Furtenbacher Dorina (11.), a Dunaújvárosi SZC Szabolcs Vezér Technikumából pedig Molnár Dorina (12.) pályázik a Szóval győzni kommunikációs bajnokság első helyére, azaz a bajnoki címre.

A felkészülés hamarosan kezdődik a mentornapokon, a döntőt 2022. február 15-én rendezik.

 


 

,