Hírek

Két év termése a Kisfaludi Művészkör kiállításán

2021. december 10.   SZKKK  

Megnyílt a Kisfaludi Művészkör hagyományos évzáró kiállítása: a kilenc alkotó akvarelleket, olajfestményeket, pasztellképeket, grafikákat és festett bútorokat mutat be a Kisfaludi Közösségi Házban. A tárlat az elmúlt két esztendő alatt készült munkákat vonultat fel, hiszen a járvány miatt tavaly elmaradt az amúgy mindig várt, az adventi időszakra időzített esemény. A kiállítást január 21-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Az Öreghegyi Közösségi Házban működő Bástya Kamarakórus produkciójával kezdődött a kiállítás megnyitója, a kórust Wágnerné Ughy Tünde karnagy vezényelte. A szép számban összegyűlt közönség tagjai már a megnyitó előtt hosszan elidőztek egy-egy kép előtt, hiszen azok zömmel általuk is ismert helyekről vagy emberekről készültek. És persze valamennyi alkotó jelen volt az eseményen, így az érdeklődők első kézből tájékoztatódhattak a művek születési körülményeiről.

„Nagy megtiszteltetés, hogy a művészkör engem kért fel a kiállítás megnyitására” – mondta a vendégeket köszöntve Benkő-Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője. – „Nem vagyok művészettörténész, így nem a kiállított alkotásokról, hanem a művészkörről fogok beszélni.”

Benkő-Igaz Krisztina tanúja volt a tizenhárom éve Havasi Erzsébet kezdeményezésére akvarell szakkörként induló kör megszületésének, amely az évek során a művészet más ágait is befogadta, és mára Kisfaludi Művészkörré nőtte ki magát. A létszám változó, természetesen néha cserélődnek a tagok: az idei, immáron tizenkettedik kiállításon Budainé Nyitrai Anita, Deák Katalin, Hackfelner Ferenc, Mohai Tiborné, Molnár Miklósné, Sárközy István, Sárközy Istvánné, Szeiler Attila és Wollein Mária alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.

„Az elmúlt tizenhárom év alatt tizenkét kiállítás nyílt a művészkör alkotásaiból, a tavalyi év a járvány miatt maradt ki. A tárlatok is mutatják, mennyire termékenyek, mennyire segítik egymást az alkotásban, milyen sokat tesznek azért, hogy fejlődjenek. Az évek során igazi baráti társaság alakult ki a művészkörben, a tagok a mindennapokban is segítik egymást, figyelnek egymásra. Azt hiszem, ez egy olyan csapat, olyan művészkör, akikre érdemes figyelni, akikkel érdemes jó kapcsolatot tartani” – nyitotta meg a január 21-ig látogatható tárlatot a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője.

Fotó: Lőrincz Miklós

 


 

,