Stílusosan, egy a közönséggel közös szelfi is része volt pénteken a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ új kiállítását megnyitó eseménynek. A Seeds Alkotócsoport fotóiból válogatott tárlatot Pettendi Szabó Péter, a Budapest Metropolitan Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszékének adjunktusa ajánlotta a megjelentek figyelmébe. A megnyitón közreműködött Kollár-Klemencz László.
„Örömmel vállaltam a kiállítás megnyitását, mert abban az intézményben tanítok, ahol a Seeds Alkotócsoport gyökereket eresztett és ahonnan táplálkozik is. Az egyre erősödő sarjnak már nem az első virágára csodálkozhatunk rá most. Jellemző rájuk, hogy mindig és tudatosan őket gazdagító helyzeteket vállalnak föl. Így tettek most is, hogy együtt gondolkozzanak az emberi természeten” – mondta megnyitójában Pettendi Szabó Péter.
A Seeds tagjai számára a csoportidentitást a közös érdeklődés és az egymást ösztönző tevékenységek önálló vágya, az erre épülő cselekvés tapasztalatából megszerezhető élmények formálják. Lenyűgöző a tanulni vágyásuk és a közösség iránti igényük – emelte ki a METU adjunktusa. „Ezen a kiállításon is tanúi lehetünk ennek az egyfelé mutató, összerendeződő szándékot és akaratot követő aktivitás közösségformáló erőnek, amelyben az alkotók egymásra vonatkozása kimeríthetetlen tehetséggel jellemezhető: minél többet adnak, annál többjük lesz” – fogalmazott Pettendi Szabó Péter, aki egyenként is szólt a kiállítókról.
Erdey Levente képein keresztül a magárahagyottság és a magárahagyottság leküzdésének vágya élhető át. Mounier Noémi a megélt félelmek feloldásának folyamatában a fotográfia lehetőségeit felhasználva teremt lehetőséget a képekkel találkozó számára is, hogy hasonló folyamatot éljen át. Sastinszky Dániel sorozatát látva – a képek a Ferencváros BL-meccsén szurkoló közönség között készültek – egy, az elkülönültség érzésének kioltását szolgáló, az ősidőkben gyökerező, de mégis modern rítus atmoszférájába kerülhetünk. Zai Viktória fotói az anya és lánya kapcsolódásáról, a természetes női ösztönökről és a generációk eltérő, de mégis folytonosságot feltételező tapasztalatairól készített, allegorikus képsorok. Lantos Zsuzsanna a természethez vonzódását a kutyatartásban megélő városi ember és az állat és gazdája közötti összehangolódás mértékének érzékelhetőségét a középpontba állító sorozatot készített. Vanek Virág és Éles Balázs közös munkájából több sorozat is született, amelyek egyrészt a természetből kiszakított, de a természet előírásaiként felfogható ösztönök értelmezésére törekvő, másrészt a természet részeként, annak törvényeivel együtt létező embert mutatják be.
A megnyitón közreműködött Kollár-Klemencz László, aki, mint mondta, maga is sokat foglalkozik a kiállítás témájával. A Seeds alkotóinak képei november 4-ig tekinthetők meg az SZKKK Fürdő sori épületében a nagy- és a kiskiállítóban, a ház nyitvatartási idejében.
Fotó: Lőrincz Miklós