Hírek

Népdalok a határon túlról és a szomszédból

2023. február 16.   SZKKK  

Dunaújvárosba utazott tovább a Pesovár-verseny a héten: a harmadik előválogatót a Móricz Zsigmond Általános Iskolában rendezték meg csütörtökön. Ismét az énekesek voltak többségben: a fellépő diákok szólóban, duóban és kisebb-nagyobb csoportokban is adtak elő népdalcsokrokat a magyar tájegységek kincseiből.

Citera, cimbalom, duda és koboz után Dunaújvárosban furulyaszót is hallhattunk a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny harmadik válogatóján, amely ezúttal is közös daltanulással kezdődött: a korábbi válogatókon már megismert farsangi dalocskát nagyon gyorsan megtanulták a gyerekek és a nézőtéren helyet foglaló szülők is.

A Móricz Zsigmond Általános Iskolában bemutatkozó gyerekek – felkészítő tanáraik igényességének köszönhetően – ismét sokfelé kalandoztak a népdalcsokrokkal: alföldi, magyarbődi, perkátai, Tolna és Somogy megyei dalok mellett szatmári és rábaközi dallamokat is hoztak a közönség és a zsűri elé. „Kanászok”, „betyárok” és „csicsergők” sorjáztak az alkalmi színpadra, hogy megmutassák: értik és szeretik a népdalokat – összesen tizenöt produkciót láttunk, hallottunk.

A zsűri – dr. Juhász Katalin, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa, néprajzkutató, népdalénekes, Krajcsó Bence, okleveles ének-zene és népzenetanár, Páll Éva népi hegedű és népi ének előadóművész – most is pontozott, a válogató végén pedig röviden értékelte a produkciókat. A zsűritagok elmondták: magas színvonalú produkciókat hallhattak kicsiktől és nagyoktól egyaránt, azt pedig külön kiemelték, milyen ritkaság, hogy ilyen sok középiskolás – köztük fiú éneklőcsoport – is színpadra lépett.

A résztvevő gyerekek emléklapot vettek át, a felkészítő pedagógusok lehetőséget kaptak a konzultációra, de az, hogy kik kerülnek a döntőbe, csak az összes előválogató végeztével derül ki, a zsűri akkor egy összesített értékelés során dönti el, kivel találkozunk majd március végén Székesfehérváron. Az eredményt a szervezők március 14-ig a www.fehervariprogram.hu oldalon teszik közzé, és természetesen a továbbjutók felkészítő tanárait közvetlenül is tájékoztatják.

A következő válogatót február 22-én, szerdán Tordason rendezik.

 

 


 

,