Hírek

Improvizáció felsőfokon

2023. június 16.   SZKKK  

A Fekete-Kovács–Szabó–Tóth trió koncertjével zárult a jazzpéntekek tavaszi évada a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületében: a színháztermet megtöltő közönség különleges zenei élmény részese lehetett.

A trió – Fekete-Kovács Kornél (szárnykürt, trombita, effektek), Szabó Dániel Ferenc (dobok, elektronika), ifj. Tóth István (gitárok) zenéjében nagy hangsúlyt kapnak a groove-ok, melyeket improvizatív és szabad zenei elemek fognak közre, a hangszerek akusztikus hangjait elektronikus effektekkel színezve.

„Olyan programot hoztunk önök elé, ami nem egy valódi program: itt és most fog megszületni. Ennek a formációnak az a koncepciója, hogy improvizál. Ezt a szabad improvizációt úgy is hívják, hogy folyamatzene, közös komponálás. És ez a közös kompozíció nagyon nagy mértékben táplálkozik abból, amit önök hoztak ma ide: ha a zenénk hatást vált ki önökből, akkor az a hatás meg fog jelenni a színpadon is” – mondta a közönséget köszöntve Fekete-Kovács Kornél.

A zenekarvezető röviden arról is beszélt, hogy a folyamatzenének régi hagyományai vannak: már a klasszikus zenében is improvizáltak, de az a fajta folyamatkompozíció, amit a koncert közönsége hallani fog, a hetvenes évek elején kezdett szárnyra kapni – a Markus Stockhausen-féle zenei műhelynek volt ilyen megnyilvánulása, és azóta nagyon sokan kapaszkodnak ebbe az előadási módba.

A 2020-ban alakult formáció tagjai a magyar és nemzetközi jazz- és könnyűzenei élet aktív muzsikusai, akik Budapesten találtak egymásra. A Liszt Ferenc-díjas előadóművész, Fekete-Kovács Kornél (szárnykürt, trombita, effektek) a Modern Art Orchestra művészeti vezetője. Zeneszerzőként és előadóként egyaránt elismert és aktív tagja a magyar kortárszenei, és jazzéletnek.

A jazz, világ- és könnyűzenei előadók dobosaként ismert Szabó Dániel Ferenc (dobok, elektronika) számos albumon működött közre zenészként, többek között a Mörk, a New Fossils, a Gyémánt Bálint Trió és a Pátkai Rozina Quartet tagja. 2020-ban Lakatos Ablakos Dezső Jazz-előadóművészeti ösztöndíjas, 2019-ben a Mörk zenekarral „Az Év Junior Könnyűzenei Alkotójának” járó Artisjus-díjat, 2020-ban pedig Fonogram díjat nyert.

A gitáros, nagybőgős zenész, zeneszerző ifj. Tóth István 2017-ben szerezte mester diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán. 2013-ban elnyerte a montreux-i jazzgitár-verseny különdíját. Jelenleg a Tálas Áron Trió, a Laiho és a New fossils zenekar állandó tagja.

Fotó: Lőrincz Miklós