Hírek

Gyorsan fogynak a helyek a Lecsófőző Vigasságra

2023. július 10.   SZKKK  

Egy hete indult a jelentkezés az idei, XVIII. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, és már csak félszáz főzőhely van szabadon. Az első két napon a főzőhelyek felét foglalták le a résztvevők, péntekig pedig a helyek háromnegyede elkelt. A céges csomagok többsége is gazdára talált már, de az arany fokozatú támogatói csomag – amelynek megvásárlója egyben a színpad névadó szponzora is lesz – még kiadó.

A 2023-as Fehérvári Lecsófőző Vigasságot szeptember 23-án, szombaton rendezi meg a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK). A Móri út felújítása miatt a helyszín részben új: a lecsófőzők a Dózsa György út – Zichy liget – Szekfű Gyula utca – Ányos Pál utca – Benyák Bernát utca – Ősz utca által határolt területen állíthatják fel bográcsaikat. Az új helyszín miatt a főzőhelyek száma kevesebb a megszokottnál, ezért sem érdemes halogatni a jelentkezést. Nevezés előtt mindenképpen célszerű tanulmányozni az idei helyszín térképét a www.fehervariprogram.hu/lecso oldalon.

A magánszemélyek, civil és egyéb szervezetek (intézmények, egyesületek, alapítványok), pártok augusztus 28-ig, illetve a főzőhelyek elfogyásáig regisztrálhatnak az említett címről elérhető online felületen, amelyen térképről választhatják ki főzőhelyüket, a jegyfoglalási rendszerekből is ismert módon. A rendezvénnyel kapcsolatos minden információ ugyanitt található, és hasznos tudnivalók olvashatók a www.facebook.com/fehervarilecso oldalon is.

Fontos tudnivaló a jelentkezők számára, hogy a regisztrációt követően 5 munkanapon belül be kell fizetni a részvételi díjat – a helyfoglalás kizárólag a befizetés után válik véglegessé, ennek hiányában a foglalás törlődik. A részvételi díjat a regisztrációt követően online bankkártyás fizetéssel is ki lehet egyenlíteni, ebben az esetben a főzőhely foglalása azonnal véglegesedik. Lehetőség van az átutalással történő fizetésre is, aki pedig személyesen szeretné befizetni a részvételi díjat, ezt készpénzben vagy bankkártyával teheti meg a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sor 3. alatti épületében: a lecsópénztár hétfőn 7.30–18.00, keddtől csütörtökig 7.30–15.00, pénteken pedig 7.30–13.00 óra között tart nyitva.

A részvételi díjért cserébe a szervezők tűzifát, tűztálcát, sörpadgarnitúrát, kenyeret és főzőkötényt biztosítanak a résztvevőknek, a lecsó nyersanyagairól a csapatoknak maguknak kell gondoskodniuk.

A Fehérvári Lecsófőző Vigasság az egyik legnépszerűbb közösségi esemény a városban, és a városhatáron túlról is rengeteg érdeklődőt vonz. Szeptember 23-án ismét összegyűlhetnek a családok, baráti társaságok, munkahelyi csapatok, hogy felszabadultan, a közös főzés örömét élvezve együtt töltsenek egy napot. A nap végére most is kiderül majd, ki lesz 2023-ben a Lecsókirály, a hagyományoknak megfelelően új gazdára talál a Sipi Emlékkupa, díjazzák a Legdekoratívabb Főzőhelyet és a zsűri átad egy különdíjat is.
 
Minden a Lecsóról: www.fehervariprogram.hu/lecso »