Hírek

Séta a legnagyobbakkal

2023. július 29.   SZKKK  

Az utolsó júliusi szombat délutánt legnagyobb királyaink társaságában tölthették a fehérvári Belvárosban járók: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla óriásbábja vonult fel a Királyok a Belvárosban esemény keretében. Az uralkodókat ezúttal a Tabulatúra Régizene Együttes és az I. András Király Lovagrend kísérte végig a Fő utcán, a harcosok a Városház téren bemutatót is tartottak, az esemény végén a Zichy ligeti Zenepavilonban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei adtak kamarakoncertet.

A sortűz, a párbajok, a harsány kikiáltó és a látványos harcművészeti bemutató is jelzi, hogy közeledik a Koronázási Ünnepi Játékok eseménysorozata: a háromnapos „középkor” az augusztus 13-án kezdődő Székesfehérvári Királyi Napokat zárja majd augusztus 18–20. között. Erre hangolják a közönséget hetek óta a „királyi szombatok”, amikor a 23 tagú óriásbáb-család tagjaival, hagyományőrző csapatokkal és régizenészekkel lehet találkozni a fehérvári Belvárosban.

A mostani szombaton legnagyobb királyaink óriásbábjai vonultak fel és nézték meg a vitézek harcművészeti bemutatóját: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla a Vörösmarty Színháztól indulva tett sétát a Fő utcán; az uralkodókat Haraszti Zsigmond mutatta be a közönségnek. A menetbe ezúttal is besorolt egy mini óriásbáb: V. Istvánt az óriásbáb-rajongó Ács Kristóf és Ács Nóra Emma édesapjuk társaságában tolta végig a belvároson.

Az óriásbábokat az I. András Király Lovagrend tagjai kísérték a Fő utcán, és bemutatót is tartottak az Országalmánál. A harcosokat ezúttal is elkísérte úrhölgyeik és apródjaik koszorúja, természetesen korhű ruházatot viselve. Párbajokat és lőfegyverhasználatot mutattak be, az apródok pedig azt, hogy miként tanulják a vívást fakarddal. A bemutató nemcsak látványos és hangos volt, de igen szórakoztató is: Bencze Tamás nagymester kommentárjai minden alkalommal emlékezetes pillanatokat szereznek a történelem iránt érdeklődőknek. A felvonuláshoz és a bemutatóhoz a zenei aláfestést a Tabulatúra Régizene Együttes szolgáltatta historikus hangszereken, korhű hangszerelésben.

A programot a Zichy ligetben az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeinek kamarakoncertje zárta, műsorukban Mozart és Bartók műveit hallhatta a közönség, zárószámként pedig egy jazz standardet, a Tea for Two című klasszikust játszottak a muzsikusok. A vonósnégyes tagjai: Bujtor Balázs (1. hegedű), Pápai-Márkus Júlia (2. hegedű), Hundt Boglárka (brácsa), Valkó Béla (cselló). Az egyes Mozart-darabokat Bujtor Balázs a csodagyerek zeneszerző életrajzi történeteivel kötötte össze.

Egy hét múlva, az idei utolsó királyi sétán IV. Béla, IV. (Kun) László és III. András király „fogadja” az alattvalókat a belvárosban, a felvonulást a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje tagjai kísérik a Fő utcán, az aláfestő zenét a Sub Rosa régizenei együttes szolgáltatja. A program este hatkor a Zichy ligetben, a Zenepavilonnál a Baruts Bence Handpan Project kiskoncertjével zárul.


 

,