Hírek

Néptánccal nyitott a Székesfehérvári Királyi Napok

2023. augusztus 13.   SZKKK  

Vasárnap este az Alba Regia Táncegyüttes száz táncosának nagyszabású gálaműsorával kezdődött az idei Székesfehérvári Királyi Napok programsorozata. A Zichy-színpad előtt nagyon sokan gyűltek össze, hogy lássák az albások nagy családjának előadását, amely egyúttal a Királyi Napok Folkfesztivál nyitánya is volt. Délelőtt a belvárosban járók a Fehérvári Mézünnep leglátványosabb programjának lehettek tanúi: a mézkirálynő vezetésével felvonultak a mézlovagrendek. Mától egészen augusztus 20-ig ingyenesen látogatható a Nemzeti Emlékhely is, ahol az Osszáriumot is megtekinthetik az érdeklődők.

A hivatalos megnyitó ugyan vasárnap este volt, de a Székesfehérvári Királyi Napokhoz kapcsolódva már szombaton is jól érezhette magát a belvárosban sétáló: a Városház téren a Fehérvári Fúvós Fesztiválon a Székesfehérvári Fúvószenekar és vendége, a Martonvásári Fúvószenekar varázsolt elképesztő hangulatot. Vasárnap délelőtt a péntek óta tartó Fehérvári Mézünnep leglátványosabb részét, a mézlovagrendek felvonulását figyelhette a belváros közönsége, a színes menet az idei mézkirálynő vezetésével az Országzászló térről a Palotai kapu térig, majd onnan vissza sétált, a mézlovagok a nézelődőket meg is ajándékozták egy-egy kisadag édes finomsággal. A megyei termelők az Országzászló téren kínálták portékájukat, különleges csemegéket, például gesztenye, facélia és olajfűz mézet is láttunk az asztalokon, de házi készítésű lekvárok és szörpök között is válogathattak az érdeklődők a három nap alatt.

A belvárosban már napok óta sokan voltak esténként, vasárnap viszont látványosan emelkedett a látogatószám: a teraszok megteltek, fagylaltozás, iszogatás közben beszélgettek az emberek, a Zichy-színpadhoz közeledve pedig egyre sűrűsödött a tömeg. Fél nyolcra a színpad előtti széksorok és a lelátó is megtelt, sokan állva figyelték a megnyitót, amelyet két nagy kivetítőn is láthatott a közönség. Az ünnepélyes megnyitó egyúttal a Királyi Napok Folkfesztivál nyitánya is volt, a házigazda Alba Regia Táncegyüttes gazdag programmal készült a gálaelőadásra. Az albások nagy családjából a legkisebbektől az idősebb korosztályig mindenki bemutatkozott, mintegy száz táncos lépett színpadra az este folyamán. 

A 20 éves Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola számos csoportja – Dödölle, Csöröge, Guba, Kókonya, Derce – állt közönség elé az este, többek között gatybátori, mezőföldi, szilágysági táncokat mutattak be. A jelenlegi növendékek mellett erre az estére ismét összeállt az egykori ARAMI-s táncosok alkotta „Múltidézők” csoportja is. Nagy tapsot kapott a Juniorok csoportja és a Pulutyka is, akiket egyébként önállóan is láthatnak majd az érdeklődők a Táncházban. A fiatalok mellett természetesen táncolt a „nagy” együttes és az ARTE szeniorjai is megmutatták: a néptánc nincs korhoz kötve.

Az este egyik leglátványosabb részében több korosztály, a szeniorok, a junior és a Pulutyka csoport együtt vitte mezőségi utazásra a közönséget: a sok gyönyörű viselet és az együtt-táncolás örömének látványa egészen magával ragadta a közönséget, sokan ringatóztak, lépkedtek és énekeltek együtt a színpadon táncolókkal. Ahogyan az elcsípett beszélgetésekből kiderült, többen is álltak a nézők között, akik korábban maguk is táncoltak, mások a gyerekeiket, unokájukat keresték és mutogatták az ismerősöknek – ismét bebizonyosodott, hogy Fehérváron tényleg alig van olyan, aki valahogyan ne kötődne az Alba Regia Táncegyütteshez.

A vastapssal zárult esttel a nap még nem zárult, hiszen a Táncházban mától kezdve folyamatosan lesznek programok hétfőn és kedden is. Vasárnap Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák koncertje várta a rajongókat, éjfélkor pedig – a megnyitón is muzsikáló – Galiba zenekar tartott táncházat.

A Székesfehérvári Királyi Napok jelképének tartott óriásbábok képviselői, Szent László és Könyves Kálmán is részt vettek a megnyitón, Szent István király, Gizella királyné és Szent Imre herceg pedig az Osszárium ünnepélyes megnyitásán voltak jelen. A királyi bábok a Koronázási Ünnepi Játékok idején teljes létszámban, reggeltől estig várják majd a rajongóikat az Országzászló téren, de addig is minden nap felbukkannak majd néhányan a programokon.

Fotó: Simon Erika (ÖKK), Kerkay Zita és Lőrincz Miklós


 

,