Hírek

A Magyar Dal Napját ünnepeltük az Öreghegyen

2023. szeptember 10.   SZKKK  

Az Öreghegyi Közösségi Ház kertjében ünnepelte vasárnap este a Magyar Dal Napját a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. Az eseményen az intézményben működő, a Fürdő sori épületben próbáló zenekarok, a Leonardo Jam és a 4WHAT adott koncertet. Az este a két zenekar közös produkciójával zárult.

A Magyar Dal Napját – Presser Gábor ötlete nyomán – másfél évtizede ünnepeljük szeptember második vasárnapjához közeli időpontban. A kezdeményezés célja a magyar zene népszerűsítése, illetve az, hogy a helyi előadók, zenekarok bemutatkozási lehetőséget kapjanak. „Abban tévedtem, hogy a Magyar Dal Napja egy Ügy lesz, jó nagy Ü-vel. Az az álmom nem valósult meg, hogy a média, rádióadók országszerte, netán még könyvtárak, archívumok, kottatárak is mellénk állnak” – írta szomorúan Presser Gábor az idei Magyar Dal Napja kapcsán a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy „Nehéz fenntartani a lelkesedést egy évenkénti egynapos eseményért¨. Fehérváron szerencsére még tart a lelkesedés, a hétvégén több eseményt is szerveztek az ünnepnap kapcsán.

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ az idei rendezvényét az Öreghegyi Közösségi Ház hangulatos kertjében szervezte meg. Az esten az intézményben működő, a Fürdő sori épületben próbáló zenekarok, a Leonardo Jam és a 4WHAT adott koncertet. „A két zenekar között voltak, illetve a basszusgitáros, Kristóf Süni Tamás személyében jelenleg is van átfedés” – mondta a közönséget köszöntve Falvay Miklós, a Leonardo Jam frontembere: ezeknek a kapcsolódásoknak köszönhető, hogy a Leonardo Jam repertoárjában néhány 4WHAT-szerzemény is megtalálható, és el is hangzottak a koncerten.

A Pinke Miklós festő alapította Leonardo Jam több évtizedes múltra tekint vissza, és megalakulása óta az SZKKK Fürdő sori központjában próbál. Az együttes állandóan frissül, formálódik, szívesen lubickol különböző stílusokban és csak saját számokat adnak elő. Az „akusztikusan vagy hangosan is játszani tudó, de a mondanivalóra mindig odafigyelő felnőtt férfi zenekar nővel” BONO, azaz Boka Noémi (ének), Falvay Miklós (gitár), Kristóf Süni Tamás (basszusgitár), Szántó Ferenc (dob) felállásban játszott.

A 4WHAT egy szövegcentrikus – a dallamos, sokszor progresszív rockzenét a blues elemeivel ötvöző – csapat, amelyet improvizatív előadásmódja tesz igazán izgalmassá. A zenekar alkotói közösségének magja három éve alakult, azóta próbálnak és koncerteznek: két éve is felléptek már a Magyar Dal Napján, tavaly májusban telt házas koncertet adtak az SZKKK Fürdő sori épületében, októberben pedig az Öreghegyi Közösségi Házban. A zenekar tagjai: Fodor-Papp Zoltán (gitár, szájharmonika, ének), Jakab Dorottya (klarinét), Keresztesi Márk (dobok), Kolat Nóra (ének), Kristóf Süni Tamás (basszusgitár), Németh János (ütős hangszerek) és Ocsenás Zoltán (billentyűk).


 

, ,