17.00–20.00 Interaktív játékos vetítés (Varkocs-szobor)
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
17.35 Vox Mirabilis Kamarakórus (Adventi színpad, Városház tér)
A Vox Mirabillis Kamarakórus 1957 óta részese Székesfehérvár zenei életének. Világi és egyházi műveket énekelnek, a katolikus szertartások állandó résztvevői, de gyakran vesznek részt a testvéregyházak ünnepi alkalmain is. 2010-ben az Amatőr Kamaraegyüttesek Találkozóján különdíjjal jutalmazták munkájukat, kiemelve a kórus tiszta hangzását, muzikalitását. A következő évben dicséretes aranydiplomát szereztek. Hangversenybérletet is indítottak, amelynek négy, mindig telt házas koncertjén neves zenekarok, kórusok lépnek fel a házigazdák mellett. Székesfehérvár Önkormányzata a „Pro Cultura Albae Regiae” díjjal fejezte ki köszönetét az elmúlt évek kimagasló művészi tevékenységéért. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége Tanácsadó testülete szakmai díját is átvehették, melyet a zenei élet legkiválóbb képviselői nyerhetnek el, és a Miniszterelnökség újonnan alapított Értékteremtő Közösségekért díját elsőként kapták meg 2020-ban. Idén Grand Prix győzelemmel tértek haza a lengyelországi XII Międzynarodowy Festiwal Chóralnej Pieśni Maryjnej elnevezésű nemzetközi kórusversenyről. A kórus művészeti vezetője, karnagya Zemlényi Katica, aki Csengőszó és Fricsay Richárd zenei díjban is részesült, 2021-ben pedig megkapta a Magyar Kultúra Lovagja díjat.
18.00 A város adventi koszorúján Lehrner Zsolt alpolgármester és Dózsa István plébános gyújtja meg a második gyertyát(Adventi színpad, Városház tér)
18.10 Caramel karácsonyi műsora (Adventi színpad, Városház tér)
Molnár Ferenc Caramel Fonogram-díjas énekes, zeneszerző, szövegíró a Megasztár című tehetségkutató műsor 2005. évi győzteseként vált népszerűvé. Eddig hét nagylemeze jelent meg, öt teltházas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában, szerzett musicalt Mesterkód címmel, amit 2022-ben szintén az Arénában mutattak be – az ország legszínvonalasabb színházainak, helyszíneinek visszatérő vendége. Facebook rajongótábora 400 ezer feletti, szerzeményeit 100 milliónál többször látták-hallották YouTube-on és más internetes felületeken. Négyszer tüntették ki Fonogram-díjjal (legutóbb idén), 2018-ben pedig elsőként kapta meg az újonnan alapított Máté Péter-díjat a könnyűzene területén végzett kiemelkedő munkásságáért. Az elmúlt években több tehetségkutató műsorban mentorként, zsűritagként véleményezte az elhangzott dalokat.
Ajánljuk még erre a napra
10.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
10.00–16.00 Advent a Rác utcában – karácsonyfa díszítő és ajándékkészítő kézműves foglalkozások többféle technikával, mézeskalács sütése, díszítése, lucabúza vetése, mesemondás a karácsonyi kuckóban. (Kézművesek Háza, Rác utca 27.) (Hozzájárulás az anyagköltséghez: 1000 Ft/fő)
10.00 Egy tál törődés – a Fehérvári Lecsófőző Vigasság zsűrijének jótékonysági főzése (Városház tér)
Adamek Balázs, Barsch Tamás, Selymes Péter, Tőkés Dániel és Ulrich Tamás advent második vasárnapján a Városház téren állítja fel tűzhelyét: az üstben főtt szarvasragu-levest és a forralt bort a séfek 14.00 órától kínálják a Belvárosban járóknak. A felajánlásokkal a fehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont és a Fejér Vármegyei Szent György Kórház Újszülött, Csecsemő és Gyermekosztályát támogatják. A leves alapanyagait és a tálalásához szükséges anyagokat a Metro áruház, a bort a Sáfrán Pince biztosítja. A Fehérvár FC, a Fehérvár AV19 és az Alba Fehérvár mezeket és dedikált labdát ajánlott fel, amit a helyszínen elárvereznek a szervezők.
11.00 Egy kis KaráCini csoda – bábelőadás (Igéző, Basa u. 1.) (Belépődíjas)
16.30, 17.20 és 18.00 Adventi fényvonat – A feldíszített városnéző fényvonaton ülve, ünnepi dallamok kíséretében, puha plédbe burkolózva megcsodálhatjuk az ünnepi díszbe öltözött város különleges fényeit a Várkörúton és a Zichy-liget körül. Az utazás ideje fél óra. (Indulás a Városház térről, jegyvásárlás: Tourinform iroda, Oskola utca 2–4., részletek »)
17.00 Burján Orsi–Komjáti Áron duó adventi koncertje (SZIKM – Hetedhét Játékmúzeum, Oskola u. 2–4.)
ÁLLANDÓ PROGRAMOK
Mesebeli gőzös a város karácsonyfája alatt:
Manóváros a Vasvári Pál utcában – Idén is manóházak ablakain át kukucskálhatunk az apró otthonokba, ahol játékok élnek.
Közösségi karácsonyfák a Zichy ligetben – A néhány éve útjára indult kezdeményezés folytatásaként a Zichy liget szélén négy formás kis fenyőfa várja, hogy a fehérváriak saját készítésű díszeikkel karácsonyfává varázsolják őket.
Édes-mézes Fehérvár – mézeskalács város a Városháza I. emeletén – Illatos, édes és a miénk, hiszen fehérvári családok, baráti társaságok és közösségek vettek részt a mézeskalácsból épült város házainak elkészítésében, díszítésében. A házak a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ felhívására készültek, a várost december 4–22. között lehet megtekinteni a Városháza 1. épületének emeletén, hétköznapokon 9.00–18.00 óra között.
Kisfenyők a Hősök terén – Az otthoni karácsonyfák díszítéséhez is ötletet adhatnak a Hősök terén, a „Fekvő katona szobránál” álló karácsonyfák, amelyeket a város virágkötői öltöztetnek ünnepi „viseletbe”.
Adventi vásár 2024. január 1-ig a belvárosban
Ajánljuk még:
„Betlehemi szép csillag” adventi kézműves kiállítás, valamint a 25 éves Fehérvári Kézművesek Egyesülete tagjainak betlehemei Radetzky Jenőné gyűjteményéből a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban december 20-ig, hétfőtől szombatig 13–17 óráig és vasárnap 15–17 óra között.
Mesés adventi varázslat – Tüske Csilla horgolt mese- és állatfigurái havas tájakon a VMK Tolnai utcai Tagkönyvtárában december 22-ig, a könyvtár nyitvatartási idejében.
Kiállítás Kokas Jenőné mézeskalács figuráiból a VMK Széna Téri Tagkönyvtárában december 29-ig, a könyvtár nyitvatartási idejében.
Téli tárlat: a Székesfehérvári Művészek Társaságának csoportos kiállítása a Pelikán Galériában december 22-ig, keddtől péntekig 10-től 18 óráig.
Élő adventi naptár a VMK könyvtárainak ablakaiban december 1-től 27-ig. A megjelenő képek egy-egy QR-kódba burkolva mesét, verset vagy novellát rejt, amelyeket a könyvtár munkatársai olvasnak fel. Az utcán sétálók egy mobiltelefon segítségével juthatnak értékes tartalomhoz: az egyedi videók napról-napra fokozzák a várakozást és segítik az ünnepre való hangolódást.
A programok ingyenesek, a belépődíjas rendezvényeket jeleztük.
A szervezők fenntartják a jogot a programváltoztatásra.
A Fehérvári Advent részletes programja »